Neked van vállalkozásod? Új pályázati kiírás jelent meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján, amely a Jeremie program első pillérének, a mikrofinanszírozásnak megvalósítását célozza. A kiírás arra törekszik, hogy azokat a vállalkozásokat segítse banki forrásokhoz, amelyek eddig valamilyen okból kívül maradtak a bankrendszeren.
Kis magyar helyzetkép
A regisztrált vállalkozások száma 2007. június végén a KSH adatai alapján 1 282 342 volt. Folyamatos tendencia, hogy a társas vállalkozások aránya emelkedik a regisztrált szervezeteken belül, míg az egyéni vállalkozások száma csökken.
A kis- és középvállalkozások hagyományosan nagy részt követelnek az egyes országok gazdaságában. A kkv-k számának arányában, mint arra Egyed Géza gazdaságfejlesztési szakállamtitkár múlt héten elhangzott előadása is rávilágított, nem vagyunk elmaradásban az uniós arányokhoz képest.

Emellett azonban sokszor esik arról szó, hogy a legkisebb vállalkozások nem tudnak megfelelő banki forráshoz jutni, mivel vagy nem képesek a megfelelő fedezet felmutatására, vagy nem rendelkeznek értékelhető gazdasági múlttal.
Ugyanakkor, mint az a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének adataiból is kitűnik, az egyes bankok kezdik felfedezni a mikrovállalkozásokban rejlő kiaknázatlan potenciált, akár a számlacsomagokra, akár a vállalkozói hitelekre, gyorskölcsönökre gondolunk.

Ezzel szemben az NFÜ szerint Magyarországon a legkisebb cégek mindössze 20 százaléka gazdálkodik valamilyen hitellel.
Honnan lesz pénzed?
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv (ÚMFT) Gazdaságfejlesztési Operatív Programjának (GOP) negyedik prioritásának, illetve a Közép-Magyarországi Operatív Program (KMOP) Pénzügyi Eszközök Intézkedésének keretében startolt el a Jeremie-program.








