1 °C Budapest

Túlélési tippek karácsonyra: egy merész húzás!

Pénzcentrum
2007. december 10. 10:05

Rengeteg kisvállalkozás számára a karácsonyi ünnepek biztosítják az éves bevétel oroszlánrészét, így ők örömmel várják a decembert. Az emberek ilyenkor özönlenek a boltokba, veszik meg a karácsonyi ajándékokat, ebben az időszakban lehet tehát a bevételt akár meg is duplázni. Persze nem csupán a kiskereskedelemből áll a világ, mit kezdhetnek ebben az időszakban azok az üzletek, melyek valamely szellemi területen tevékenykednek? A legtöbben lehúzzák a redőnyt, van azonban más megoldás is...

Akad olyan vállalkozás, amely megengedheti magának, hogy az éves szabadságolás egy részét decemberre tegye, mivel ilyenkor az ügyfelek nem érnek rá esetleg a mi általunk nyújtott szolgáltatások igénybe vételére, ilyenkor már nem érkezik be sok levél a postaládába, legyen az elektronikus, vagy hagyományos, lényegében nem történik semmi, már a szokásos vásárlási lázon és tömegen kívül.

Több szakember azonban úgy vélekedik, hogy a bezárás nem a legmegfelelőbb stratégia egy üzlet számára, hiszen a lendületvesztés sokba kerülhet, ami a számokat illeti, kellemetlen hatással lehet a jövedelem alakulására.

A bezárás ideje alatt ugyanis egyértelmű, hogy termelékenység-veszteséget szenved el a társaság, ami már a szünet előtt és után is érzékelhető, hiszen, mint a számítógépeknél is, a leálláshoz és a beinduláshoz is idő kell. És bizony sok olyan kisvállalkozás akad, amely nem engedhet meg magának hat hét "lazulást".

A pangás időszaka például kiváló lehet arra, hogy a vállalkozás pénzügyi helyzetével tisztába jöjjünk, megcsináljuk a cash-flow tervet, sőt egyéb terveket készítsünk el. De a cégünk tevékenysége, illetve a versenytársakkal való előnyszerzés szempontjából is hasznos lehet kihasználni ezt az időszakot.

JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ilyenkor ugyanis szembe lehet menni az árral, vagyis a versenytársakkal ellentétben ilyenkor is nyújthatunk valami olyan szolgáltatást, amelyet a ők szüneteltetnek, így tehetünk előnyre szert. Emellett a kereskedelemben érdekelt vállalkozások sem "lazsálhatnak", ilyenkor kell a készletállományt felmérni, és biztosítani az utánpótlást, vagyis konzultálni a beszállítókkal.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 16. péntek
Gusztáv
3. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 16. 14:40