Folytatódnak a győri nagytérség környezetvédelmi fejlesztései - 112 települést ellátó regionális hulladékkezelő
Molnár Csaba, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium államtitkára tette le a győri nagytérség regionális hulladékkezelő központjának alapkövét 2008. július 3-án, Győr-Sashegyen. A 9,5 milliárd forintos beruházás 6,5 milliárd forintnyi, Környezet és Energia Operatív Programból (KEOP) származó uniós pályázati forrás felhasználásával valósulhat meg. A közelmúltban átadott szennyvíztisztító telep folytatásának is tekinthető térségi környezetvédelmi fejlesztés eredményeként 112 település kapcsolódhat be a szelektív hulladékgyűjtésbe.
A foglalkoztatás bővítését és a tartós növekedést középpontba helyező Új Magyarország Fejlesztési Terv részeként a KEOP keretében 2007 - 2013 között 1332 milliárd forintos keret áll rendelkezésre a hazai környezetvédelmi feladatok ellátására. A Program átfogó célja Magyarország fenntartható fejlődésének elősegítése. Általános stratégiája, hogy Magyarország biztonságos, tiszta és jó minőségű környezettel egészségesebb, hosszabb és teljesebb emberi élet lehetőségét biztosítsa az itt élők számára.
A fenti célok megvalósítása érdekében a 2007-2008-as időszakban az önkormányzatok és társulásaik 73,46 milliárd forint keretösszegig pályázhatnak minimum 100 millió és maximum 35 milliárd forint értékű projektekkel. A 2000-2006-os időszakban a Kohéziós Alap 289,4 milliárd forintos támogatásával 12 ilyen hulladékgazdálkodási rendszer kialakítása kezdődött el.
A Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás működési területén települési szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer kialakítását célzó projekt előkészítésére az 1067/2005-ös kormányhatározat értelmében Győr-Mosonmagyaróvár-Sopron 302,8 millió forintot kapott.
A támogatásban részesülő önkormányzatok számára 2008 júniusában megítélt, mintegy 6,501 milliárd forint KEOP pályázati forrás felhasználásával lehetővé válik egy modern, minden szempontból megfelelő térségi hulladékgazdálkodási rendszer megvalósítása és működtetésének folyamatos biztosítása.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A 72.000 m2 területű lerakó a szükséges aljzatszigeteléssel és a hozzátartozó jelzőrendszerrel 2009. április 30-ig készül el, a védőerdő, a válogatócsarnok és a mechanikai-biológiai előkezelő 2009. október 31-ig épül meg. Az új hulladékkezelő központ kiváltja a meglévő Pápai úti hulladéklerakót, amelyet a vonatkozó törvényi szabályozás miatt nem lehet tovább üzemeltetni.
Mivel a projekt átszámított összköltsége meghaladja a 25 millió eurót, a támogatás folyósításához az előző támogatási időszak Kohéziós Alapból támogatott projektjeihez hasonlóan az Európai Bizottság jóváhagyása is szükséges. Még 2008 nyarán sor kerülhet arra, hogy a Támogatási Kérelmet az Irányító Hatóság Brüsszelbe küldje, amennyiben a Kormány jóváhagyja a terveket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







