A belvárosi ingatlanpiacon egyelőre nem érződik látványos felfutás a gyorskávézó-láncok bejövetele kapcsán. Igaz, a sajtóban egyre újabb hálózatokról lehet olvasni, azonban a szakértők úgy vélekednek, ez sem eddig, sem pedig középtávon nem dobja meg a bérleti díjakat azoknál a kis üzleteknél, amelyek alkalmasak lehetnek a "coffe to go" szolgáltatásra - írja a Napi Gazdaság.
A fővárosi piacon összesen 11 érkező, illetve már működő hálózat van jelen, ugyanakkor az elemzők szerint a láncok nem érdekeltek a gyors bővítésben. Ennek az az oka, hogy ha a láncok éppen egyszerre lépnének nagyot, s egyenként 4-5, vagy akár ennél is több boltot nyitnának, rövid időn belül túlkínálat keletkezne, ami csökkentené az árakat, s kisebb jövedelmezőséghez vezetne.
A várakozások szerint a gyorskávézók egyre inkább átrendezik majd a hazai kávézási szokásokat. Markóczi Béla, a California Coffee cégvezetője szerint ez egy teljesen természetes folyamat, mivel a láncok az amerikai stílust kínálják. Ott pedig a kávézók jelentős része munkába menet fogyasztja el az italt. A cégvezető szerint az most jót tenne, ha a nagy láncok erőteljesebb növekedésnek indulnának, ezzel ugyanis tágítanák a piacot. Jelenleg a 11 versenyzőből 5 áll ténylegesen versenyben.
A vendéglősök szerint a coffee to go középtávon itthon óriási üzleti lehetőséget kínál, hiszen sem Budapesten, sem pedig másutt nincsenek úgynevezett reggelizőhelyek.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







