Egyre több kiskereskedelmi szakértő vallja, hogy az idei ünnepi bevásárlási szezonban az emberek teljesen meg vannak kergülve, a válsággal kapcsolatos hírek által fanatizálva gyakorlatilag nem is bevásárolni mennek, hanem harcba indulnak az épp akciós termékekért, mintha ez a vásárlás lenne az utolsók egyike.
Az amerikaiak szeretnek minden alkalomra különféle fantázianeveket aggatni, így nem meglepő, hogy a kiskereskedelmi szezon hagyományos nyitányát jelképező (halálos áldozatot is követelő) fekete péntek után eljött a cyber hétfő is, mely nevéből adódóan az online bevásárlási hullám kezdetét szokta elhozni.
Az idei kivételes hétfőre az online üzletek ingyenes házhozszállítási akciókkal és nagyon komoly árengedményekkel készültek, melynek az lett az eredménye, hogy több oldal is órákra leállt a váratlanul hatalmas forgalom miatt.
A hagyományos nézőpont szerint a fekete péntekkel kezdődő hétvégén az emberek a hagyományos boltokban ölik egymást, majd hétfőn a munkahelyükre visszaérve online folytatják a bevásárlást. Hivatalos adatok az idei forgalomról csak a hét vége felé lesznek, egy 100 kereskedő megkérdezésén alapuló felmérés szerint azonban a látogatottság ugyan meredeken emelkedett a cyber hétfőn a tavaly ilyenkorihoz képest, az árbevétel azonban csak nagyon szerény, mintegy 2,4%-os növekedést mutathat.
Az indok egyszerű: a látogatók az alacsonyabb árfekvésű árukat keresik, így az egy vásárlásra jutó összeg jelentősen elmarad a korábbi években mérttől.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A megkérdezettek közül a Buy.com tapasztalatai némileg ellentmondanak a többiek által hangoztatott véleményeknek, szerintük ugyanis az eredmények sokkal jobban alakulnak, mint azt remélni lehetett. Ehhez persze lehet hogy kellenek a több mint 50%-kal leárazott LCD tévék is, amilyen például az LG 52 inches modellje, melyet 3000 dollárról 1400-ra akciózott le a Buy.com.








