Egy friss válságkezelési kutatásból kiderült, a magyar cégek nem sok alternatívát kínálnak krízis idején, a legtöbb csak a leépítésben hisz, a munkahelymegtartás melletti költségcsökkentésben alig - írja a Világgazdaság.
A DGS Global Research most készített felmérése alapján a hazai cégek közel kétharmadának egyáltalán nincs vészforgatókönyve a mostani helyzetre, a megoldást - mint egy sült galambot - állami segítségnyújtás formájában várják: köztehercsökkentésben, illetve adómérséklésben.
A résztvevő 349 vállalat több mint 70 százaléka már érzékeli a forgalom csökkenését, többségük ezért már átalakította, optimalizálta a szervezet létszámát, a többiek pedig most terveznek hasonló lépéseket: bérbefagyasztást, létszámleépítést, korengedményes nyugdíjazást.
Akadnak olyan cégek is, akik a fizetési határidők kitolásával próbálnak átmeneti likviditási problémáikon javítania, ami természetesen a beszállítók számára okoz majd problémát, ott is elbocsátásokat vonva maga után.
A kutatás alapján kiderült, hogy a hazai cégek vajmi keveset tudnak a munkaerő-megtartó intézkedésekről, így a részmunkaidőről, a távmunkáról, bedolgozásról, munkakörmegosztásról, csökkentett idejű munkahétről, vagy épp a határozott idejű foglalkoztatásról.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ezeket 10 foglalkoztatóból mindössze 3 alkalmazza, miközben 10-ből hat állítja, a jövőben sem tervezi ezen eszközök alkalmazását.







