Az Év Étterme 2009. A szerdán megrendezett nagyszabású gálán derült ki, hogy ki nyerte el a Dining Guide díját, azaz ki lett a 2009-es Év Étterme. A Dining Guide ínyenc közönséget reprezentáló 36 fős társadalmi zsűrije a Costest találta az év legjobbjának.
A Dining Guide immár ötödik éve hirdette meg az Év Étterme címért zajló versenyt. A rangos elismerést az üzletemberekből, diplomatákból és közéleti személyiségekből álló, ínyenc vendégkört reprezentáló 36 fős zsűri ítéli meg Magyarország legjobb éttermének. 2005-ben a Fausto's, 2006-ban a Lou Lou étterem nyerte el a címet, 2007-ben ismét a Fausto's-t érte a megtisztelő elismerés, a 2008-as Év Étterme pedig a Bock Bisztró lett.

A tavaly év végéig tartó tesztelés során a nemzetközi éttermeket is jól ismerő ínyencek nemcsak szigorúan kulináris kritériumok alapján döntöttek, hanem általános gasztronómiai és fogyasztói szempontok szerint is. Összesített szavazatuk jelölte ki a Dining Guide díj nyertesét, az Év Éttermét. A gálán a hagyományt követve a legjobb tíz közé választott éttermek a helyszínen mutatták be különlegességeiket, a konyhafőnökök személyesen kínálták az alkalomra készített specialitásaikat.
A Dining Guide szerint a Costes, a Sziget fesztivál főszervezője, Gerendai Károly érdekeltségébe tartozó Ráday utcai étterem minden porcikájában a csúcsgasztronómiát, a kulináris színházi élményt képviseli.
A szakértők szerint némiképp szokatlan ez a felfogás a magyar konyhaművészet térképén. A Costes bárhol lehetne Párizstól New Yorkig, mégis itt van nálunk Budapesten: itt képviseli a kompromisszummentes konyhaművészet nemzetközi gyakorlatát. A megnyitás óta a konyhát a portugál Miguel Rocha Vieira vezette 2009 végéig, idén az argentin Nicolas Rafael Delgado váltja, aki már számos Michelin-csillagos francia étteremben bizonyította tehetségét.

Gerendai elmondta, meglepetésként érte a díj. "Nem akarok szerénytelen lenni, de meggyőződésem, hogy próbáljuk a legjobbat nyújtani, de azt, hogy ezt más is így látja, nagy öröm. Majdnem biztosra vettem, hogy egy-másfél év után nem mi leszünk még azok, akik ezt az elismerést kapjuk. Azt gondoltam, hogy alkalmasak próbálunk lenni arra, hogy egy ilyen díjat is kiérdemeljünk, de azt nem hittem, hogy ilyen rövid idő alatt is megtörténhet. Itt nagyon komoly más jelöltek voltak, nagyon komoly előélettel, szakmai háttérrel, elhivatottsággal."
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel (és 100 ezer forint jóváírással) a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank 69 937 forintos törlesztőt (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
2009. TOP 10 étterme
2009. TOP 10 étterme - Akik esélyesek voltak Dining Guide Díjra
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








