A Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács által meghirdetett V. HunDeszt Nemzeti Pálinka- és Nemzetközi Párlatversenyen a legtöbb elismerésben a Bestillo Pálinkaház párlatai részesültek három champion, négy arany és öt ezüst minősítéssel, így a verseny legeredményesebb pálinkaháza a Bestillo lett.
Az idei verseny a részvevők kérésére áthúzódott a 2010-es esztendőre, mivel a pálinkák az adott termelési év őszén nem voltak alkalmasak bírálatra, mivel még nem harmonizálódhattak eléggé. A kérést figyelembe véve a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács (MSZSZT) döntése értelmében a decemberi nevezéseket követően a mintákat január első felében kellett leadni, melyre 35 nevezőtől mintegy 283 minta érkezett. A paletta rendkívül színesnek bizonyult, szinte minden magyarországi gyümölcsfajta megtalálható volt az alapanyagok között.
A leadást követően szigorú ellenőrzés majd bírálat következett. A bírálatot két, úgynevezett gyorsbíráló és öt, egyenként három főből álló bizottság végezte. A gyorsbírálók valamennyi benevezett terméket megkóstoltak, a tapasztaltakat adatlapon rögzítették, hogy arany, ezüst vagy bronz szintűnek - esetleg nem érdemelnek érmet. A három tagú bizottságok egy 20 pontos rendszerben értékelték a pálinkákat az illat és íz tisztasága, valamint karakteressége, harmonikussága szerint. Ezután a bizottság tagjai az egyéni értékelések összevetésével igyekeztek konszenzusos értékelés kialakítására, melyből megszülethetett a végeredmény.
A 283 mintából 29 arany, 93 ezüst- és 84 bronzérem minősítést kapott. A Bestillo Pálinkaház által nevezett kilenc minőségi pálinkából négy arany (málna, birs, szilva, vadcseresznye), öt pedig ezüst díjat (cigánymeggy, gönci barack, érlelt aszútörköly, piros vilmoskörte, som) nyert. A legnagyobb elismerést mégis az jelentette, hogy a négy arany minősítésű italból három champion díjat is nyert, vagyis a kategóriájában a legjobb minősítést szerezte meg a Bestillo málna, birs és vadcseresznye pálinka, mely eredménnyel a Bestillo a verseny legeredményesebbje lett.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








