Helyi iparűzési adó 2026: hogyan működik a tételes iparűzési adó, sávos iparűzési adó 2026-ban és hogyan történik az iparűzési adó bevallása és az iparűzési adó...
Az építőipari rezsióradíj az idén 2 383 forint lesz, ebből 655 forint az alapbér, az irányítási költségek 445, a közterhek pedig 285 forintot tesznek ki - az erről szóló belügyminiszteri rendelet tervezete megjelent a kormány honlapján.
A tervek szerint a július 1-jétől alkalmazott építőipari rezsióradíjra vonatkozó belügyminiszteri rendelethez az államigazgatási egyeztetés keretében június 20-ig lehet véleményt fűzni.
Az alapbért havi bruttó 114 ezer forinttal és 174 munkaórával számolta az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság, ezt fogadta el a miniszter.
A közterhek közül a legnagyobb tétel a 27 százalékos szociális hozzájárulási adó, amely 203 forint a tervezet mellékletében. A csoportos személyszállítás 145 forintot tesz ki.
A minimális rezsióradíj megállapítása összefügg a lánctartozások felszámolásával. Ennek oka ugyanis az irreálisan alacsony ár, amely miatt a fővállalkozó olyan helyzetbe kerülhet, hogy partnereit nem tudja kifizetni.
A kormány április 9-én hirdette ki az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről szóló rendeletét. Ebben szerepel az, hogy a közbeszerzési eljárások során vizsgálni kell az aránytalanul alacsony árat, amelynek része a minimális rezsióradíjnak való megfelelés vizsgálata is.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A rendelet szerint aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján, az építésügyért felelős miniszter rendeletében megállapított minimális építőipari rezsióradíjnál.
A szakma által meghatározott építőipari minimális rezsióradíjat a július 1-jét követően megkezdett közbeszerzési eljárásokban kell alkalmazni.








