-10 °C Budapest

Tizedik alkalommal indul útjára csütörtökön a Coop Rally

2015. szeptember 9. 17:31

Tizedik alkalommal rendezik meg a Coop Rallyt: az esemény célja, hogy felhívja a figyelmet a minőségi magyar élelmiszerekre. A versenyen a Pénzcentrum-Portfolio csapata is indul!

Tizedik alkalommal indul útjára csütörtökön a Coop Rally. A minőségi magyar élelmiszergyártást népszerűsítő program célja a kezdetek óta nem változott - mondta el a Rallyt beharangozó sajtótájékoztatón a Földművelésügyi Minisztériumban Csepeli Lajos, a CO-OP Hungary Zrt. igazgatóságának elnöke. Úgy látja azonban, hogy amíg az első öt-hat évben még fel kellett hívni a fogyasztók figyelmét a hazai termékek fogyasztásának fontosságára, ma már az elsőrendű cél az, hogy az elért eredményt tartani tudják.

Tóth Géza, a CO-OP Hungary Zrt. vezérigazgatója az ország 1 650 településén jelen levő, 32 ezer embernek munkát adó társaság tavalyi eredményeit összesítve elmondta: a hazai kiskereskedelemben tapasztalható komoly versenyben is megőrizte harmadik helyét a lánc, amely 12,5 százalékról 12,6 százalékra tudta növelni részesedését.

A Csoport, részben a dohány-kiskereskedelemben való aktív részvételének köszönhetően, 2014-ben növelni tudta árbevételét, az egy évvel korábbi 550 milliárd forintról 560 milliárdra. A közel háromezer boltot ellátó üzletlánc árbevétele enyhén csökkent.

A versenyképesség erősítése érdekében az idén 20 éves COOP folytatja az elmúlt évtizedben elkezdett fejlesztéseit - tette hozzá. Ezek között az 1 416 bolt és 223 dohányboltot összekötő informatikai rendszer megújítását, a mára már közel ezer árucikkből álló saját márkás portfólió erősítését, a csaknem egymillió felhasználóval rendelkező törzsvásárlói program szolgáltatásainak kiterjesztését, illetve az egységes arculat kialakítását említette.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A jubileumi Coop Rally Kelet-Magyarország nyolc helyszínére látogat el közel nyolcvan résztvevő csapattal.

A rallyn a Pénzcentrum-Portfolio csapata is indul, a következő napokban a helyszínről követjük a verseny állását.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. január 17. 19:19
Agrárszektor  |  2026. január 17. 19:42