Az ügy azért került a Kúriára, mert Portik Tamás és Gyárfás Tamás felülvizsgálati indítványt nyújtott be a jogerős ítélet után.
Nem csoda, hogy minden ennyire drága lett: a gyártók is fogják a fejüket, ez azért nagyon kemény
Az ipari termelői árak 2023 júliusában az egy évvel korábbihoz képest 1,3, az előző hónaphoz viszonyítva 0,9%-kal emelkedtek.
2023 júliusában az ipari termelői árak átlagosan 1,3%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 19,5%-kal nőttek, az exportértékesítéséi 7,6%-kal mérséklődtek - adta hírül frissen a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A nagy eltérést elsősorban az okozta, hogy az alapvetően hazai piacra termelő, azon belül nagy súlyt képviselő energiaiparban a belföldi értékesítési árak jóval meghaladták az egy évvel korábbiakat, miközben az exportértékesítési árak már csökkentek.
Az ipari termelői árak alakulásában az alapanyagok drágulása és az előállítási költségek emelkedése, továbbá a forint euróval szembeni, egy év alatt történt erősödése is szerepet játszott. Az előző hónaphoz viszonyítva a belföldi értékesítési árak 0,4, az exportértékesítésiek 1,1%-kal nőttek, így az ipari termelői árak összességében 0,9%-kal emelkedtek.
2023 júliusában a 2022. júliusihoz képest a belföldi értékesítés árai átlagosan 19,5%-kal növekedtek, ezen belül a 65%-os súlyt képviselő feldolgozóiparban 3,2, a 30%-os súlyú energiaiparban (villamosenergia-, gáz-, gőzellátás, légkondicionálás) – részben a hatósági ár szabályozásának módosításai következtében – 52,0%-os volt a drágulás. Az élelmiszeripar értékesítési árai 13,5%-kal emelkedtek.
Az ágazatok rendeltetés szerinti csoportjai közül belföldön az energia- és továbbfelhasználásra termelő ágazatokban együttesen 22,9, a beruházási javakat gyártókban 5,9, a fogyasztási cikkeket gyártókban 14,5%-kal emelkedtek az árak. Az ipari exportértékesítési árak 7,6%-kal mérséklődtek, ezen belül a 90%-os súlyt képviselő feldolgozóiparban 2,1, a 9,8%-os súlyú energiaiparban 51,0%-kal voltak alacsonyabbak az árak. 2023. január–júliusban a 2022. január–júliusihoz képest a belföldi értékesítés árai 41,9, az exportértékesítéséi 4,9%-kal emelkedtek, így az ipari termelői árak összességében 17,0%-kal voltak magasabbak.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







