A K&H Bank nagyvállalati növekedési indexének 2025 negyedik negyedéves adatai szerint tovább mérséklődött az infláció negatív hatása a vállalatok működésére.
Trükkös halboltra bukkant az adóhatóság: gyanúsan sok volt a selejtáru és kevés a bevétel
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzésének hatására mégis nyereségessé vált a veszteséges halbolt. Az egyéni vállalkozó együttműködött a NAV munkatársaival, így bírság helyett önellenőrzéssel zárult az eljárás.
A Bács-Kiskun vármegyei adóellenőrök egy halboltosnál indítottak jogkövetési vizsgálatot. A vállalkozó a korábbi katás adózás helyett váltott új adózási módra. A bevallás szerint a vizsgált évet veszteséggel zárta, mivel a halértékesítésből befolyt bevétele alacsonyabb volt, mint az áru beszerzési értéke. A körülményekből azonban úgy tűnt, a beszerzett élőhal egy része adózás nélkül úszott tovább a vevők konyhájába, bográcsába.
Az adózó a veszteségét a halak egy részének elhullásával, selejtezéssel indokolta, de ezt sem a könyvelése, sem egyéb nyilvántartásai nem igazolták. Később úgy nyilatkozott, hogy a mintegy hatszáz kilónyi leselejtezett halat 99 százalékban saját fogyasztásra használta fel.
Az adóellenőrök felhívták a figyelmét, hogy a romlott hal elfogyasztása nem igazolt, és nem is célszerű módja a selejtáru kezelésének. Figyelmeztették arra is, hogy a vállalkozás bevételeit és költségeit felül kell vizsgálnia.
A vállalkozó - még a vizsgálat lezárása előtt - önellenőrzéssel módosította bevallásait, megnövelte a tevékenységéből származó bevételét, és így a korábban bevallott veszteség helyett már jövedelmet mutatott ki. Az adózó önként rendezte a több adónemet érintő kötelezettségnövekedéseit, továbbá a vállalkozás alkalmazottja után elmaradt adó- és járulékkötelezettséget is - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







