Szándéknyilatkozatot írt alá a Posta és a Temu üzleti kapcsolataik erősítésére és a közös fejlesztési lehetőségek feltérképezésére.
A DPD Hungary tájékoztatása szerint az év végi, kiugróan magas csomagforgalom miatt kézbesítési nehézségek jelentkeztek Budapesten és környékén. A vállalat közleményében elismerte a problémát, és biztosította ügyfeleit arról, hogy minden rendelkezésre álló erőforrást mozgósítanak a helyzet rendezésére.
A futárszolgáltató közlése szerint a karácsonyi csúcsidőszak miatt megugró forgalom elsősorban a fővárosi és agglomerációs területeket érinti, ahol késések jelentkeznek a csomagkézbesítésben. A vállalat hangsúlyozta, hogy folyamatosan értesítik a címzetteket a küldemények aktuális státuszáról.
A DPD Hungary jelezte, hogy tisztában vannak azzal, milyen nagy jelentősége van a karácsonyi időszaknak az ügyfelek és családjaik életében. Sajnálattal vették tudomásul, hogy a megnövekedett terhelés miatt nem tudják minden megrendelés esetében a megszokott szolgáltatási színvonalat biztosítani. A DPD súlyos gondjairól a napokban írtunk, itt olvashatod el újra:
A közlemény szerint az ügyfelek küldeményei biztonságban vannak, nyomon követésük biztosított, és a kiszállítás jelenleg is folyamatos. A nehézségek a teljes csomagmennyiség mintegy 10 százalékát érintik, ugyanakkor a vállalat elismeri, hogy ez is jelentős kellemetlenséget okozhat az érintetteknek.
A helyzet kezelésére a futárszolgáltató kibővített kapacitással, hétvégi műszakok bevezetésével és fokozott ellenőrzés mellett dolgozik. A tervek szerint december 23-án lesz az utolsó kézbesítési nap a karácsonyi időszakban. Budapesti címek esetében a december 15. előtt átvett küldemények első kézbesítési kísérlete garantáltan megtörténik az ünnepek előtt, míg vidéki címzetteknél ez a határidő december 19.
A vállalat december elsejétől napi 24 órában elérhető, automatizált e-mailes válaszadórendszert vezetett be, amely azonnali tájékoztatást nyújt a csomagok állapotáról. Emellett továbbra is a csomagkövetési felület és a vállalat mobilalkalmazása biztosítja az ügyfelek számára a legfrissebb információkat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A DPD Hungary elutasítja azt a gyakorlatot, amikor egyes személyek vagy egyenesen közéleti szereplők nyilvánosságra hozzák a cég vezetőinek személyes elérhetőségeit, és arra buzdítják az ügyfeleket, hogy ezeken a magáncsatornákon vegyék fel a kapcsolatot. A közlemény szerint az elmúlt időszakban nagy számban érkeztek fenyegető és zaklató üzenetek, amelyek nem segítik a probléma megoldását. A vállalat együttműködést kér ügyfeleitől, és arra kéri őket, hogy kizárólag a hivatalos kommunikációs csatornákat használják.
A futárszolgáltató teljes körű felelősséget vállal a kialakult helyzetért, és ígéretet tett arra, hogy mindent megtesz a csomagok biztonságos és a körülményekhez képest a lehető leggyorsabb célba juttatásáért. A vállalat köszönetet mondott partnereinek és ügyfeleinek türelmükért ebben a különösen megterhelő időszakban.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







