Megkezdte az idei rezsikompenzációs igények felvételét a Hálózat a Budapesti Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítvány, jelentkezni a kerületi önkormányzati ügyfélszolgálatokon lehet, a feltételek azonban változtak tavaly óta.
Megkezdte az idei rezsikompenzációs igények felvételét a Hálózat a Budapesti Díjfizetőkért és Díjhátralékosokért Alapítvány, jelentkezni a kerületi önkormányzati ügyfélszolgálatokon lehet, a feltételek azonban változtak tavaly óta – adta hírül az InfoRádió.
A távfűtés mellett a víz-, a csatorna- és a szemétdíj fizetéséhez lehet támogatást kérni. Távfűtéshez az a család adhat be igényt, melyben az egy főre jutó nettó jövedelem 45 ezer Ft alatti, egyedülállók esetében 55 ezer Ft a jövedelemhatár.
A támogatás a téli hónapokban 4 ezer Ft, míg nyáron 800 Ft-ra tehető, tavasszal pedig 2,500 Ft.
Az egyéb, fent említett díjakra összesen havi 1,600 Ft-ot kaphatnak azok, akik 40 ezer Ft-nál kevesebből élnek.
Az alapítvány tavaly 40 ezer embernek adott támogatást a víz- és csatornadíjhoz, emellett 15 ezer távfűtést fizető családot is segített. Az idei évben 1.8 milliárd Ft kerül szétosztásra.








