Az euró bevezetése óta csak egyszer volt olyan drága, mint a tegnapi nap folyamán, a 2003 végi állapot azonban átmenetinek bizonyult. A forint gyengülése a legtöbb magyarnak ugyanazt jelenti: drágább lesz a nyaralás és emelkednek a devizahitelek törlesztőrészletei.
Mivel egy euróért többet kell fizetnünk, mint egy évvel korábban, kevésbé lesz érdemes külföldön vásárolni, illetve át kell tervezni a nyaralás költség-keretét.
A devizahitelek esetében ugyanez a helyzet, hiszen a törlesztők devizában vannak megállapítva, itt azonban az árfolyam stabilizálódása sem hozhat hosszú megnyugvást, az amerikai és uniós jegybank kamatemelései ugyanis nem csak a hazai valutát gyengítik, hanem a hitel kamatának emelkedését is maguk után hozzák.
A gyenge forint az importot is drágábbá teszi, és mivel a legtöbb helyen az autók forint-árának alapja az eurós ár, így ez a vásárlás is többe fog kerülni. A forint gyengülésével az exportőrök járhatnak jól.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







