Amerikai kézbe kerülhet jövőre a törökbálinti GL Outlet. A gondokkal küzdő bevásárlóközponttól néhány kilométerre fekvő Premier Outlet Center azonban dübörög: a közelmúltban újabb 27 bolttal bővült. A következő hazai outlet Baján nyílik - írja a Magyar Hírlap.
A magyar határtól néhány kilométerre fekvő népszerű bevásárlóközpontot az amerikai McArthurGlen irányítja, mégpedig felettébb sikeresen. Jelzi ezt, hogy az első húszezer négyzetméteres épületegyüttest - amelyet tavaly több mint kétmillió látogató keresett fel - újabb 13 ezer négyzetméterrel bővítik a közeljövőben.
Ilyen sikert és az ausztriaihoz hasonló fellendülést várnak a törökbálinti GL Outlet bérlői is, szerintük ugyanis az idén tavasszal lezajlott vezetőváltás nem hozta meg a várt eredményt.
Rendkívül sikeres viszont a Premier Outlet Center. A GL-lel szinte szomszédos, brit tulajdonban lévő héthektáros bevásárlófalu a közelmúltban bővült, s a most átadott 27 üzlettel együtt már 76 márkabolttal várja a kedvezményes árú cikkekre vadászó vásárlókat.
A két Budapest közeli outletközpont után egy év múlva Baján megnyílik a harmadik. Az egykori Borovi bútorgyár területén a magyar tulajdonban lévő MPF cégcsoport három-négy milliárd forintos beruházással épít fel egy húszezer négyzetméteres központot. A kifutó termékeket forgalmazó üzletek mellett szórakoztatólétesítmények, éttermek és kávézók is helyet kapnak majd. A cél az, hogy a három közeli nagyváros - Pécs, Szeged és Szekszárd - mellett a szerbiai vásárlókat is megnyerjék. Az egyelőre név nélküli központ a helyi önkormányzat támogatásával épül, és várhatóan 2007. október végén adják át.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az MPF tervei szerint harminc-negyven üzlettel indulnak, a bérleti díjak pedig a budapesti hatvan százalékát teszik majd ki. A már működő hazai központokkal szemben itt élelmiszerdiszkont és műszaki cikkeket árusító szaküzlet is helyet kap majd.








