-6 °C Budapest

Vízibusz és kerékpártároló a BKV-nál

Pénzcentrum
2007. április 24. 11:00

A BKV Zrt. bevételek növelésére, valamint a költségek növelésére vonatkozó reformjába az ötszáz fős leépítés mellett bekerült a vízibusz-közlekedés és a kerékpárok szállításának terve is - írja a Magyar Hírlap.

Regőczi Miklós kommunikációs igazgató arról számolt be, hogy őszig megvizsgálják, hogyan lehetne fejleszteni a vízi közlekedést. A BKV-nak jelenleg kilenc hajója van több különböző cég kezelésében, melyek bérleti szerződése az év végén jár le.

Elképzelhetőnek tartják, hogy a járművek üzemeltetését átveszi a közlekedési társaság. A tervek szerint a menetrend szerinti járatok a Római-parttól a Fővám térig, vagy akár egészen Budafokig közlekednek majd.

A BKV egyeztet a kerékpárosokkal is, akik tárolókat szeretnének látni a buszmegállókban. A kommunikációs igazgató elmondta, hogy ehhez először hirdetési partnerükkel kell megegyezniük, ugyanis új buszmegállókat csal vele egyetértésben létesíthetnek.

Regőczi Miklós szerint valószínű, hogy először a végpontokon létesülnek őrzött tárolók, s később a külső kerületi járatokon szóba kerülhet a kerékpárszállítás is.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?