Februárban fordulót vett az üzleti és fogyasztói bizalmi index alakulása, így az Európai Unió támogatásával a GKI Gazdaságkutató Zrt. által készített konjunktúra-index szezonális hatásoktól megtisztított értéke az idei év második hónapjában növekedésnek indult.

Az üzleti szektor minden ágazata optimistábbá vált. Az iparban tevékenykedő válaszadók elégedettebbek voltak termelési szintjüknél, a termelési kilátásokat viszont a korábbival azonos módon értékelték.
Az építőipar bizalmi index kissé javuló képet mutat. A kereskedelmi bizalmi index a január utáni csökkenést követően jelentős mértékben emelkedett. Februárban a szolgáltatói szféra bizalmi indexe is jelentős mértékben nőtt, azonban ez a szektor korábban is az optimisták közé tartozott.
December óta lényegében stagnál a fogyasztói bizalmi index értéke. A lakosság saját pénzügyi helyzetére vonatkozó várakozása januárhoz képest kissé romlott, de az egy évvel ezelőtti értékhez képest még így is igen kedvezőek. Januárhoz képest csökkent a munkanélküliségtől való félelem is, s mérséklődtek az inflációs várakozások is.








