Bár pénteken napközben gyengült a magyar fizetőeszköz a főbb devizákkal szemben, heti és havi összevetésben így is sikerült erősödnie.
Ez most komoly, tényleg ilyen sokat ér ma egy régi papír 200-as? Bármelyik tárcában lapulhat egy
Egykor szinte észrevétlenül csúszott át a kezünkön, ma viszont már komoly összegeket is kérhetnek érte. A régi, papír alapú 200 forintos bankjegy igazi meglepetést tartogathat: egyes darabokért több tízezer forintot is hajlandók fizetni a gyűjtők. Nem árt megnézni a fiók mélyét – lehet, hogy egy kis vagyon lapul benne.
Bár sok magyar fiatal talán már nem is emlékszik rá, nem is olyan nagyon régen még papír alapú 200 forintos bankjeggyel fizettünk a boltban, a pékségben vagy épp az iskolai büfében. A Károly Róbertet ábrázoló címlet hosszú éveken át a mindennapok része volt, mielőtt 2009-ben végleg kivezették a forgalomból, és a helyét átvette az érme. Akkoriban kevesen gondolták volna, hogy ez az egykor szinte „aprópénznek” számító bankjegy egyszer komoly összegeket is érhet.
Pedig ma már nagyon is előfordul. A képen látható darabra a Vatera online piacterén bukkantunk rá, ahol jelenleg fix áron, 33 ezer forintért kínálják a patinás papír 200-ast. Elsőre meghökkentő az összeg, de a gyűjtők világában egyáltalán nem példátlan. Íme:

Egy régi bankjegy értékét rengeteg szempont befolyásolja. Számít az állapot: mennyire kopott, volt-e hajtogatva, szakadt-e, a sorozatszám, az esetleges nyomdai különlegességek, sőt még az is, hogy mennyire gyakori az adott kiadás. Egy megkímélt, szép darab, vagy egy ritkább sorszámú bankó könnyedén a névértéke sokszorosát érheti a piacon.
Kétségtelen: nem minden régi 200-as ér vagyonokat, de az is biztos, hogy néhányat ma már meglepően sok pénzért lehet továbbadni. Éppen ezért érdemes átnézni a régi fiókokat, pénztárcákat, borítékokat – mert könnyen lehet, hogy egy elfeledett emlék nemcsak nosztalgikus, hanem kifejezetten értékes is.
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







