-3 °C Budapest

Hátrányos helyzetű települések támogatása

Pénzcentrum
2008. július 15. 08:41

A kistelepülési iskolák és körjegyzőségek tárgyi feltételeinek javítására és közösségi buszok beszerzésére kiírt pályázatot bírált el dr. Gyenesei István önkormányzati miniszter. A tárcavezető erről beszélt a 2008. 07. 14-i kormányszóvivői tájékoztatón. (Forrás: Önkormányzati Minisztérium)

Mint mondta, 3,5 milliárd forintra a hátrányos és leghátrányosabb helyzetű kistérségekben működő társulások, társult önkormányzatok pályázhattak, a települések önereje 5-30 százalék között változott. A támogatásokat várhatóan még augusztusban átutalják az önkormányzatoknak.

A kormány fontosnak tartja, hogy az alsó tagozatos tanulók lakóhelyükön tanulhassanak, a rendelkezésre álló összeg több mint fele ezért jutott a társult feladataellátásban működő iskolákhoz - mondta Gyenesei István.

Összesen 155 pályázat érkezett a minisztérium felhívására, ebből 146 nyert átlagosan 14 millió forint támogatást. A pályázaton nyert összeget a vizesblokk felújítására, a fűtési, világítási rendszer korszerűsítésére, a nyílászárók cseréjére és tornatermek, konyhák felújítására lehet fordítani. A miniszter kiemelte: a magyarországi 3.152 település közül 1.956 településen van iskola, a pályázat keretében minden harmadik támogatásban részesült.

A felhívásra a 2007-2008-ban alakult vagy új taggal bővült körjegyzőségek támogatására 184 pályázat érkezett, ebből 158 nyert átlagosan 4,6 millió forint támogatást, az Önkormányzati Minisztérium közlése szerint összesen 429 település kapott pénzt. A pályázati pénzből - a hatékonyabb munkáért és az állampolgárok színvonalasabb kiszolgálásáért - informatikai, irodatechnikai eszközöket lehet beszerezni, illetve bővíteni, korszerűsíteni lehet a körjegyzőségek hivatalát. Gyenesei István emlékeztetett: az országban 758 körjegyzőség működik, ennek 34 százaléka tavaly és idén alakult vagy bővült és 60 százalékuk kapott most támogatást. Összesen 2009 önkormányzat működik a 758 körjegyzőség keretei között.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A miniszter a közösségi buszok beszerzésével kapcsolatban azt mondta, 52 pályázat érkezett és 38 nyert átlagosan 19 millió forint támogatást új vagy használt autóbusz beszerzésére. A miniszter kiemelte: a most kiosztott támogatás esély a periférián élőknek a jobb életminőségre.

Gyenesei István megjegyezte: új támogatási formát is indítanak, 1,6 milliárd forintot osztanak szét, amelyből a leghátrányosabb helyzetű kistérségekben, 10 ezer lakos alatti településeken működő bölcsődék, óvodák és iskolák felújítására és eszközbeszerzésre nyílik majd lehetőség.

NAPTÁR
Tovább
2026. január 18. vasárnap
Piroska
3. hét
Január 18.
Micimackó napja
EZT OLVASTAD MÁR?