Újra lecsaptak a szomáliai kalózok: hasonlóan a tavalyi nagy dobásukhoz, most ismét egy 2,000,000 hordónyi olajat szállító szupertankerre tették rá a kezüket. A görög tulajdonban lévő Maran Centaurus-t a Kuwait Petroleum Corp. (KCP) bérelte, és rakományát az Egyesült Államokba szánták. A kért váltságdíj elérheti a 3 millió dollárt is.
Ismét nagyot vállaltak a szomáliai kalózok, hiszen a tegnapi nap folyamán egy mintegy 2.000.000 hordó olajat szállító szupertankert sikerült eltéríteniük, az eredeti cél Egyesült Államok helyett Szomália partjai fele.
Utoljára tavaly - szintén novemberben - került hasonló értékű zsákmány a mára már hírhedtté vált szomáliai kalózok kezébe, akkor egy szaúdi tankert, a Sirius Star-t kerítettek a birtokukba, ugyancsak két millió hordónyi olajjal a fedélzetén. A pontos váltságdíjról csak becslések láttak napvilágot, de sajtóértesülések szerint a Sirius Star szabadon engedéséért 3 millió dollárt kasszíroztak a kalózok, bár a Bloombergnek nyilatkozó szakértő szerint a ténylegesen kifizetett összeg ennél alacsonyabb is lehet, mert a kalózok szeretnek a ténylegesnél magasabb összegeket közölni, hogy segítsék későbbi tárgyalásaikat.
A most pórul járt görög tulajdonú tanker vélhetően az egyik legtávolabbi támadás áldozata lett a szomáliai kalózok portyázásának eddig történelmében, hisz a rajtaütés mintegy 600 tengeri mérföldre történt a Seychelle-szigetektől északkeletre. Az eltérített hajón összesen 28 fős személyzet tartózkodott, köztük kilencen görögök, ketten ukránok, számos matróz a Fülöp-szigetekről és egy román személy is.
View Larger Map
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tankert tulajdonló görög Agelef társaság közlése szerint a Maran Centaurus-t a Kuwait Petroleum Corp. (KCP) bérelte tőlük, és a Mexikói-öbölbe tartott, amikor megtámadták.
A Platts értesülései szerint a KCP jellemzően CIF típusú szállítási szerződéseket köt vásárlóival, vagyis a szállított kőolaj hivatalosan nem a vevő, hanem a kuvaiti társaság tulajdonában van. A KCP egyébként nem kívánta megnevezni a rakományt váró vevőt.
Az Európai Unió térségben tartózkodó tengerészeti egységének szóvivője szerint a hajó legénysége biztonságban van.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







