10 °C Budapest

Még több strand lehet fizetős idén a Balaton partján

Pénzcentrum
2010. január 4. 10:17

Összességében egy-másfél milliárd forintos bevételkiesést okozhat a balatoni településeknek, hogy felére csökken 2010-ben az önkormányzatok kasszájába befolyó idegenforgalmi adó mellé járó állami támogatás. Emiatt drágább lehet a balatoni vakáció: az elvonást ugyanis adóemeléssel, strandok fizetőssé tételével kompenzálnák a tóparti települések - írta a Népszabadság.

Nehéz évre számíthatnak a turizmusból élő települések: felére csökken ugyanis az idén az idegenforgalmi adó mellé járó állami kiegészítés. Az adót beszedő önkormányzatok eddig minden adóforint mellé két forint állami támogatást kaptak, 2010-ben viszont már csak egy jár majd nekik. Mindez különösen nagy veszteségeket okoz a Balatonnál, hiszen a tóparti települések egyik legfontosabb bevétele - a turistákra kivetett, éjszakánként, személyenként általában 250-300 forintos - idegenforgalmi adó és az ahhoz kötődő állami támogatás.

Az elvonás miatt sötétnek látja a térség jövőjét Balázs Árpád, a tóparti településeket tömörítő Balatoni Szövetség elnöke, Siófok fideszes polgármestere is, aki szerint az elfogadhatatlan kormányzati döntés miatt nagyjából másfél milliárd forinttal jut kevesebb pénz a balatoni üdülőrégiónak az idén. Ez a bevételkiesés, amellett, hogy veszélyezteti az önkormányzatok kötelező feladatainak ellátását, visszavetheti a térség versenyképességét. - Ha nem lesz miből fejleszteni, lepusztulnak a közterületek, s előbb-utóbb visszaesik a vendégforgalom - állítja a polgármester, aki azért is elfogadhatatlannak tartja az elvonást, mert ezt a kiegészítést eddig sem ajándékba, hanem az üdülőterületek fenntartására kapták. Siófokon 24 ezren laknak, viszont a nyaralók miatt 120 ezer emberre méretezett infrastruktúrát kell egész évben fenntartaniuk. Balázs Árpád szerint az sem mellékes, hogy a balatoni települések többsége egy lábon áll, csak az idegenforgalomból él, nincs például jelentős ipara, ami révén pótolhatná a kieső bevételt.

A siófoki városvezető megemlítette, hogy többször tárgyaltak a kormány képviselőivel, ám csak egyetlen engedményt kaptak: azt, hogy az eddigiektől eltérően 2010-ben már a 70 évnél idősebbekre is kivethetik a települések a kurtaxát. Ebben azonban szerinte nincs sok köszönet, hiszen a Balatonnál nyaralók körében nem az idősebb korosztály a meghatározó.

A tóparti községekben, városokban gőzerővel keresik azokat a megoldásokat, amikkel kompenzálhatnák a bevételkiesést. Méhész László balatonszárszói polgármester ennek kapcsán azt mondta: kényszerhelyzetbe kerültek, hiszen lényegében az önkormányzat csődje és a nyaralók terheinek növelése között kellett választaniuk. Az utóbbi mellett döntöttek: Szárszón az eddigi napi, személyenként 300 forintos idegenforgalmi adót 400 forintra emelték. Emellett pedig a 2009-ben még ingyenes központi strandon 500 forintos belépőjegyet szednek a nyáron. Bár ezekkel a lépésekkel megmenekülnek ugyan a csődtől, hosszú távon azonban sokat veszítenek. Mint mondta, csak emiatt a két döntésük miatt tíz-húszezer forinttal többe kerül majd az idén egy négytagú családnak egy kéthetes szárszói vakáció. Ezt pedig - tette hozzá - valószínűleg sokan nem tudják már vállalni, ezért csökkenhet a Szárszón nyaralók száma.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?