Az Eurostat szakemberei szerint az uniós tagállamokban a következő húsz évben 5,5 millió fővel apadhat a népesség, miközben 30 millió bevándorló érkezik a térségbe. A 27 ország összesített lakossága ennek következtében 2030-ra 520 millió főre emelkedhet - írja a Világgazdaság.
Hazánkba több mint 450 ezer bevándorló érkezhet, de az ország lélekszáma így is 375 ezerrel csökkenhet. Az ország 7 régiója közül egyedül Közép-Magyarországon nő majd a lakosság száma (2,931 millióról várhatóan 3,104 millióra), a többi 6-ban kisebb-nagyobb csökkenésre kell felkészülni.

A régiós országok közül Csehország demográfiai kilátásai a legjobbak. Az Eurostat modellszámítása is alátámasztja a bevándorlás alapvető fontosságát Európa népességének bővülése és az elöregedés lassítása szempontjából. Az egységes bevándorlási és menekültpolitika évek óta uniós téma, térség szakminiszterei újra nekifutnak a kényes kérdés megvitatásának.
Az unió célja a gazdasági és demográfiai szempontból szükséges bevándorlás ösztönzése, valamint az illegális csatornák lezárása lenne. A tagországok az egységes szabályok megteremtése után is maguk dönthetnének a befogadandó külföldiek számáról, de a válogatás egységes kritériumok szerint történne.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







