Megdöbbentő! Műanyag kenyerek, puffasztott zsömlék a polcokon!

2010. március 29. 12:02

"Real Bread Campaign" néven brit fogyasztóvédelmi szervezetek kampányt indítottak a hipermarketek pékségei, pontosabban azok termékei ellen. A szervezők szerint a kenyér alap-összetevői között nem szerepelhetne más alapanyag, mint víz, liszt, élesztő és só.

Az aktivisták ugyanakkor azzal vádolják a nagy áruházak saját pékségeit, hogy termékeiket mesterséges adalékanyagokkal, tartósítószerekkel, több tucatnyi E-betűs kiegészítővel készítik, így azok nem csak egészségtelenek, hanem messze nem is olyan finomak, mint a hagyományos eljárással készített pékáruk.

A hipermarketek pékségei inkább csak egyfajta élelmiszer-szoláriumoknak tekinthetők, nem pedig igazi péküzemnek - állítják a szervezők, akik szerint gyakran előre elkészített, mirelit termékek felmelegített verziója kerül a polcokra. Köztudott, hogy az áruházak rendszeresen alkalmazzák a kenyér illatát egyfajta vevőcsalogató, vásárlásösztönző módszerként. A friss pékáruk illatát bejuttatják a bolt szellőzőrendszerébe, így azt a vevők gyakran már a bejáratnál, a péktermékek részlegétől jóval távolabb is érzik.

A fogyasztóvédők rendszeresen vizsgálják az áruházi péktermékeket, és folyamatosan közzéteszik felméréseik eredményét. Azt is szeretnék elérni, hogy 2012-ben "igazi" kenyér kerüljön a londoni olimpia résztvevőinek asztalára.

 


Magyarországon sem jobb a helyzet

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Werli József, a Magyar Pékszövetség főtitkára egy hónapja aggodalmának adott hangott amiatt, hogy az áruházláncok folyamatos vevőcsalogató akciói szinte teljesen lehetetlenné teszik, hogy a minőségi termékek megjelenjenek a piacon. Az üzletláncok sütőipari termékeinél az alacsony ár és a nagy térfogat dominál.

A Napi Gazdaság szerint a pékszövetség azt szeretné elérni, hogy a sütőipari vállalkozások minél több saját bolttal rendelkezzenek, közvetlenül tudjanak a fogyasztóval kapcsolatba kerülni és a vevők ízlésének megfelelő minőségi termékekkel bővítsék a választékot. Werli állami szabályozást is sürget, hogy önköltség alatt ne lehessen terméket forgalmazni.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 18. 20:58
Agrárszektor  |  2026. március 18. 20:31