Építőipari kellékek, mint például bitumenes tetőfedő membrán tekercsek és festékes vödrök, eladásra kiállítva

Heteken belül beüt a brutális drágulás: milliókat bukhat, aki építkezne, felújítana és nem lép gyorsan

Juhász Attila, az Újház Zrt. és az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tagozatának elnöke
2026. március 18. 15:01

Nagy a bizonytalanság az építőiparban a közel-keleti háborúból fakadó energiaválság miatt. Az ingatlanfejlesztők, az építőipari kivitelezők, valamint az építkezést vagy felújítást tervező magánszemélyek egyre gyakrabban keresik puhatolózó kérdésekkel az építőanyag-kereskedőket, ugyanakkor a várható áremelkedések súlyát egyelőre még kevesen érzékelik igazán. Pedig érdemes lenne már most elgondolkodni akár az előrehozott vásárlásokon is, mert az áremelések legkésőbb áprilistól, egyes termékköröknél pedig már március közepétől érezhetővé válhatnak a piacon.

Az építőanyagok árát alapvetően az előállítási költségek és a kereslet, illetve a verseny határozza meg. A termelési költségekbe beletartozik minden, az alapanyagok beszerzése, az energiaköltség, a munkabérek, a logisztikai díjak, a forint árfolyama, valamint számos egyéb működési kiadás is. Ezek jó része emelkedett az elmúlt években, bár az erős forint egészen az elmúlt hetekig kétségtelenül pozitív tényező volt.

Ami a keresleti oldalt illeti, az elmúlt két-három év kifejezetten nehéz időszak volt, ezért sem a gyártók, sem a kereskedők nem tudtak érdemi pénzügyi eredményt termelni a vállalkozásaik számára. A szakma nagy része túlélési üzemmódra rendezkedett be, és elsősorban költségoptimalizálással próbálta átvészelni ezt az időszakot, hogy elkerülje a veszteséget. Sok vállalkozásnak azonban ez sem sikerült, és a tartalékaihoz kellett nyúlnia, ahol erre egyáltalán volt lehetőség.

Jól mutatja, mennyire kiélezett volt a verseny a piacon, hogy az Újház építőanyag-kereskedelmi hálózat adatai alapján 2024-ben 3,7 százalékos árcsökkenés következett be, 2025-ben pedig mindössze 0,8 százalékos átlagos építőanyag-áremelkedés valósult meg az előző évhez képest a szektorban, miközben például a bérek 6-8 százalékkal emelkedtek.

Az építőanyag-gyártás kifejezetten energiaintenzív iparág. A kőolaj, az ezen keresztül megjelenő üzemanyag, a földgáz és a villamos energia egyaránt meghatározó elemei az építőiparnak és az azt körülvevő infrastruktúrának, a gyártásnak, a kereskedelemnek és a logisztikának is. A közel-keleti válság ezeket a területeket általános és termékszintű értelemben is érzékenyen érinti.

Nézzük, az egyes tényezők várhatóan milyen hatást gyakorolnak az építőanyagárakra.

Földgáz

Óriási költségtételt jelent azoknál az építőanyagoknál, amelyek gyártása során földgáz felhasználásával történik az égetés vagy a hőkezelés. Tipikusan ilyen termékek a kerámia tetőcserepek, a kerámia téglák, a csempék és burkolatok, de jelentős földgázfelhasználók a betonacélgyárak, valamint a gipszkarton- és a szálas hőszigetelőanyag üzemek is. A földgáz ára a releváns holland TTF piacon az elmúlt három hétben 31–32 dollárról 50 dollár fölé emelkedett, miközben a dollár is mintegy 6 százalékot erősödött a forinttal szemben. Mindezek hatására a gyártók máris kilátásba helyezték az áprilisi áremeléseket, amelyek jellemzően 5 és 15 százalék között mozognak, de ha tovább romlik a helyzet a földgázpiacon, ez a mérték még tovább is nőhet.

A falazóelemek, elsősorban a téglák gyártása termékegységre vetítve különösen energiaigényes, ezért ennél a termékkörnél az áremelkedés áprilistól meg is fog valósulni, hiszen az erről szóló jelzéseket az érintett gyártók az elmúlt napokban már meg is küldték a kereskedések felé.

Villamos energia

Magyarországon a villamos energia termelésének számottevő része ma is földgázalapú erőművekből származik, és ezeknek az erőműveknek kulcsszerepe van az ingadozó termelés kiegyenlítésében, így az árak alakulásában is.  A földgáz ára meghatározó a villamosenergia árának alakulásában ezért nemcsak a gázintenzív gyártást, hanem a nagy villamosenergia igényű építőanyagipari termelést is érintheti. A hazai építőanyag gyártók esetében a villamos energia árának változása eltérő mértékben jelenik meg a költségoldalon.

Ennek oka, hogy nagy különbségek vannak a vállalatok energiabeszerzési stratégiái között. Egyes piaci szereplők hosszabb időszakra előre lekötött, szerződésben rögzített áron vásárolják az energiát, így rövid távon kevésbé érzékenyek a piaci árak ingadozására. Más építőanyag gyártók ugyanakkor részben vagy egészben a napi tőzsdei árakon szerzik be a villamos energiát, ezért náluk az energiaárak változása gyorsabban és közvetlenebbül jelenik meg a termelési költségekben. Olyan piaci szereplő is van aki biztosítást köt az energiaárak stabilizálására.

Kőolaj

Az elmúlt hetekben jelentős volatilitás volt tapasztalható a kőolaj világpiaci árában. Az irányadó Brent nyersolaj jegyzése rövid idő alatt meredeken emelkedett, a korábbi 60–65 dolláros hordónkénti szintről 100 dollár fölé. A kőolaj árának alakulása az építőipar számára nem csupán makrogazdasági kérdés, hanem közvetlen költségtényező is, hiszen számos építőipari termék alapanyaga petrolkémiai eredetű.

Közvetlen árfelhajtó hatás jelentkezik például a polisztirol alapú hőszigetelő anyagoknál, így az EPS- és XPS termékek esetében, továbbá a különböző ragasztóknál, valamint a bitumenes vízszigetelő rendszereknél. A polisztirol alapú szigetelőanyagok piacán a gyártók máris jelezték a költségoldali nyomás erősödését. Több szereplő a korábban alkalmazott havi árképzési gyakorlatról heti ármegállapításra tért át, hogy rugalmasabban tudja követni a nyersanyagpiaci változásokat, és szükség esetén gyorsan reagálhasson áremeléssel. A piaci előrejelzések szerint a táblás hőszigetelő anyagoknál és a bitumenes vízszigetelőknél a következő hetekben 15–20 százalék közötti áremelés is elképzelhető.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A kőolaj árának alakulása egy másik csatornán keresztül is jelentős hatással van az építőanyagok piacára, mégpedig az üzemanyagárakon keresztül. Az építőanyagok többsége nagy tömegű, viszonylag alacsony fajlagos értékű termék, ezért a szállítási költség az árképzésben kiemelt szerepet játszik. Bár a hazai vállalkozások számára jelenleg rendelkezésre áll a 615 forintos, úgynevezett védett gázolajár, már ez a szint is jóval magasabb a válság előttinél.

A gázolaj ára az elmúlt három hétben mintegy 15–20 százalékkal emelkedett azok számára, akik saját töltőállomásaikon, nagykereskedelmi áron tankolják a tehergépjármű-flottájukat, márpedig a nagy gépparkkal rendelkező szállítmányozó cégek jellemzően ilyen saját kutakon tankolnak. Ezeknél további költségnövelő tényező, hogy a korábbi években a saját töltőállomásokon a fuvarozók literenként mintegy 20 forintos jövedékiadó-visszatérítést tudtak elszámolni. Ez a lehetőség a védett ár bevezetésével megszűnt, ami szintén emeli az üzemeltetési költségeket.

A fuvarozási költségekben az üzemanyag hagyományosan a legnagyobb tétel, az ágazati becslések szerint a teljes fuvardíj mintegy 40 százalékát teszi ki. Ennek következtében a szállítmányozási piacon az elmúlt napokban átlagosan 5–10 százalékos díjemelést jelentettek be a fuvarozó vállalkozások.

A szakma bízik abban, hogy a kőolaj- és üzemanyag-ellátás biztonsága a Barátság kőolajvezeték esetleges kiesése mellett is fenntartható marad. A gyakorlatban azonban már most előfordulnak olyan helyzetek, hogy a jellemzően nagy üzemanyagtartállyal rendelkező tehergépjárművek a mennyiségi korlátozások miatt egyes töltőállomásokon nem tudják egyszerre feltölteni a több száz literes tankjaikat. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a mezőgazdaságban éppen most indulnak a tavaszi munkák, ami ugyancsak jelentős gázolajigénnyel jár, így az üzemanyag iránti kereslet a következő időszakban várhatóan tovább erősödik.

Forintárfolyam

Az elmúlt hetekben tapasztalt forintgyengülés közvetlen árfelhajtó kockázatot jelent az építőanyagpiacon, hiszen a Magyarországon forgalmazott termékek nagyjából fele importból érkezik, ezek beszerzése pedig döntően euró alapon történik. Az MNB árfolyamadatai szerint az euró jegyzése 2026. február 26-án még 375,13 forint volt, a napokban azonban már 390 forint feletti szinten mozgott, ami rövid idő alatt érdemi költségnyomást okozhat az importőröknél és a kereskedőknél.

Az árfolyamhatás ráadásul nemcsak a külföldről késztermékként behozott építőanyagokat érinti, hanem az itthon gyártott termékek egy részét is, mivel számos hazai gyártó import alapanyaggal, kötőanyaggal, adalékkal, vegyipari összetevővel, csomagolóanyaggal vagy gépalkatrésszel dolgozik. Emiatt a forint gyengülése a teljes hazai kínálati láncban költségnövekedést okozhat, vagyis nem pusztán az importtermékek, hanem közvetetten a belföldön előállított termékek árszintjét is felfelé tolhatja.

A jelenlegi piaci helyzetben a március még kedvező belépési pontot jelenthet azok számára, akik építkezést vagy felújítást terveznek. Rövid távon ugyanis egyelőre semmi nem utal arra, hogy az építőanyagárak érdemben mérséklődnének, különösen annak fényében, hogy az elmúlt bő két évben az árak emelkedése nem tartotta a lépést a költségek növekedésével.

Az ellátási láncok normalizálódása az energiaipari szakértők szerint már a mostani pontról is hónapokat venne igénybe még abban az esetben is, ha a Közel-Keleten gyorsan megszületne egy békemegállapodás. Ez azt jelenti, hogy a most kialakult költségnyomás hatása nem tűnik el egyik napról a másikra.

Éppen ezért a kivárás helyett sok esetben racionális döntés lehet az építőanyagok mielőbbi beszerzése. Ezt segíti, hogy számos építőanyag-kereskedő ma már olyan szolgáltatást is kínál, amelynek keretében az ügyfél a megvásárolt és kifizetett termékeket néhány hétig a kereskedő telephelyén tárolhatja. Így a vásárló még a jelenlegi, márciusi árszinten tudja bebiztosítani az anyagait akkor is, ha a beépítést csak későbbre tervezi.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 18. szerda
Sándor, Ede
12. hét
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?