-2 °C Budapest

Kiderült: ilyen lesz az új Borsodi!

MTI
2010. július 16. 10:02

A viszonylag hideg tavaszi, nyár eleji időjárásnak nem örültek a sörgyártók, a mostani kánikula kapcsán azonban, érzékelve a foci VB alatti megnövekedett sörfogyasztást is, már bizakodnak, hogy belföldi értékesítésük tavalyi 9 százalékos csökkenése után talán bővülhet a sörpiac az idén Magyarországon.

A hűvös tavaszi-nyári időjárás hatására 7-8 százalékkal eshetett vissza a magyarországi sörfogyasztás az előző év hasonló időszakához viszonyítva - mondta Stefánkovits Ildikó, a Borsodi Sörgyár Zrt. jogi- és vállalati kapcsolatok igazgatója. Hozzátette: a piackutatási adatok szerint ez éves szinten akár kétszámjegyű keresletcsökkenést is jelenthet. A Borsodi Sörgyár ennek ellenére arra számít, hogy sikerül éves szinten túlszárnyalni az előző évi eladásokat - hívta fel a figyelmet.

A foci VB és a meleg idő jelentősen befolyásolja a sörfogyasztást, bár konkrét információ még nem áll a rendelkezésükre, hiszen a nagykereskedőknél, vagy más partnereiknél korábban betárolt mennyiségek fogyására csak később van rálátásuk. Annyi bizonyos, hogy a nyári, legmelegebb 3 hónapban a teljes éves forgalom körülbelül harmada elfogy. Összehasonlításként a 3 téli hónapban az éves forgalom 15 százaléka áll ezzel szemben, ami kevesebb, mint a fele a nyári mennyiségnek - hangsúlyozta Stefánkovits Ildikó.

Beszámolt arról is, hogy az idei nyárra egy új termék bevezetését is időzítették, amely a Borsodi sörcsalád legfrissebb tagja, a Borsodi Friss, a 2 százalék alkoholtartalmú, természetes citrom kivonattal ízesített sörkülönlegesség. Bár még csak egy hónapja van a piacon, az eredeti terveiket messze meghaladó mennyiség fogyott már el belőle.

A Borsodi Sörgyár az egyik a három nagy piaci szereplő között, akik körülbelül a piac egy-egy harmadát birtokolják. A 2009. év nehézségei ellenére a Borsodi Sörgyár Zrt. 40,6 milliárd forint árbevételt elérve eredményes évet zárt. A vállalat adózás előtti eredménye 4,3 milliárd forint volt. A Borsodi továbbra is fenntartja piacvezető pozícióját, a legnagyobb mennyiségben értékesített sört Magyarországon - emelte ki a cég jogi- és vállalati kapcsolatok igazgatója.

A foci VB mérkőzései alatt a szurkolók többsége sörrel oltotta szomját, s a Dreher Sörgyárak számos, speciálisan a VB-vel kapcsolatos promócióival igyekezett a vendéglátási csatorna forgalmát fellendíteni - mondta Agócs Mónika, a Dreher Sörgyárak Zrt. vállalati kapcsolatok vezetője. Hozzátette: a Dreher partnereivel közösen, figyelembe véve a vendéglátó egységek sajátosságait és igényeit, alakította ki promócióikat. A sörgyár követi eddigi sikeres stratégiáját, a partnereivel kialakított közvetlen kapcsolatot tovább erősíti.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az időjárás nagymértékben befolyásolja a sörfogyasztást - hívta fel a figyelmet Agócs Mónika is. Mint mondta, bíznak benne, hogy a hűvös májust, júniust követően, ebben a hónapban erősödnek a fogyasztási mutatók a nyaralások vagy akár munka utáni baráti beszélgetések, összejövetelek, kerti partik alkalmával is. Felhívta a figyelmet arra, hogy hamarosan kezdődik a Sziget Fesztivál, amelynek a Dreher ismét főtámogatója.

A Magyar Sörgyártók Szövetsége honlapján megtalálható ágazati adatok szerint a sörgyárak belföldi értékesítése 9 százalékkal csökkent tavaly 2008-hoz képest. Az export visszaesése miatt pedig a teljes értékesítés 12 százalékkal, 6.289 ezer hektoliterre csökkent az előző évhez viszonyítva. Nagyobb volt a piacszűkülés a vendéglátásban, mint a kiskereskedelemben: a hordós sör eladása folyamatosan csökkent. A palackozott sörök között a fogyasztás csökkenése jobban érintette az üveges, mint a dobozos kiszerelést.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. január 15. csütörtök
Lóránt, Loránd
3. hét
Január 15.
A Wikipédia napja
EZT OLVASTAD MÁR?