Az Indotek Group beruházásában a Duna Plaza egy átfogó fejlesztés keretében teljesen megújul.
Rengeteg bolti dolgozót küldtek el a vasárnapi boltzár miatt, 8-9 ezren veszíthették el a munkájukat. A kiskereskedelem növekedési motorja elsősorban az online pénztárgépek miatti fehéredés lehetett.
Feltehetően a korábbi (a 2014-es és 2015-ös) évek tekintélyes januári és éves kiskereskedelmi növekedési ütemét alaposan felhúzta az online pénztárgép rendszer. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a kiskereskedelmi mutatóban ugyanis a tiszta forgalmat méri, amikor nyugtát is adnak a boltban.
Számos kormányzati nyilatkozat utalt arra 2014-ben és 2015-ben, hogy az online pénztárgép rendszer alaposan megnövelte a kötelezettek (a kiskereskedelem mellett a vendéglátás és a szálláshelyszolgáltatás) adóbefizetéseit. Természetesen az online pénztárgép bevezetésének éppen ez volt a célja, de hát ezek szerint alapos munkát is végzett a rendszer. Ebből viszont az következik, hogy a kiépítés 2014. évi időszakában, valamint 2015-ben a több nyugtaadás jókora többletet hozott a költségvetés mellett a KSH konyhájára is. megkockáztatható, hogy a növekedési ütem hozzávetőleg felerészben az online pénztárgép rendszer javára könyvelhető el. Ez persze nem baj, csak éppen nem árt a tisztánlátás.
Természetesen önmagában egy hónap adatából messzemenő következtetéseket levonni nem lenne célszerű, de jelzésértéke van.
Visszaesett itt minden
A januári növekedési ütemben. Az üzemanyag vásárlások most is meghúzták a kiskereskedelem mérlegét a 4,4 százalékos növekedési ütemmel. A különféle iparcikkek vásárlása 4,8 százalékos emelkedést mutat, de ne feledjük, 2015-ben mindkét áruterületen 7 százalék felett járt az éves növekedés, az előző januárban pedig 10 százalék körül. Az élelmiszer piac nagyot esett, hiszen 98,5 százalékos mutatója visszaesés a javából. 2015-ben 3 százalék felett volt az élelmiszervásárlások bővülése, az előző januárban pedig 7,2 százalék.
A kiskereskedelem növekedésének lefékeződése természetesen - közgazdasági szakzsargonnal - bázishatással is magyarázható, de éppen ez a lényeg:
Az éves kilátások annyit sejtetnek, hogy 2016-ban jóval kisebb lesz a kiskereskedelem növekedési üteme, mint 2015-ben volt, az évkezdet adatai alapján.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Na de akkor mi is van a vasárnappal?
Kiindulva abból a feltételezésből, hogy a vasárnapi boltzár bevezetésének évében, 2015-ben jelentős mértékben húzta fel az online pénztárgép rendszer a kiskereskedelem bevételi mérlegét, akkor ez ellensúlyozta a boltzár visszahúzó hatásait. Ez azt is jelentheti, hogy a vásárlók a pénztárcájukból messze nem költöttek annyival többet, mint amennyit a kiskereskedelmi KSH adatok jeleznek, hanem csak egyszerűen sokkal több nyugtát is kaptak, persze az elkölthető jövedelmek is nőttek.
A négy főnél többet foglalkoztató kiskereskedelmi vállalkozásoknál 2015-ben év közben nem változott a létszám, de hát az online pénztárgép rendszer az alkalmazottak bejelentésére is rákényszerített, hiszen nagyobb kimutatott bevétel mellett több költség, így létszám is dukál. A nagyáruházak pedig megnyújtották a hétköznapi és a szombati nyitva tartás idejét, amihez kellett létszám is.
Több mint kétezerrel csökkent a kiskereskedelmi értékesítőhelyek száma, ami úgyszintén nem kevés veszteség egy növekvő piacon és részben a boltzárhoz köthető.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








