A Magyar Posta pénteken 20 órától szombat reggel 6 óráig tervezett informatikai karbantartást végez, ez idő alatt valamennyi MPL csomagautomata leáll.
Mindhárom nagy gyorsétteremlánc jó évet zárt tavaly, és ezt most a dolgozóik is érzik.
Mintegy 4 százalékkal növelte árbevételét tavaly a McDonald's Magyarország Étterem Hálózat Kft., így közel 23,2 milliárd forintnyi forgalmat ért el - írja a Napi.hu. A franchise partnereket is beleszámítva a növekedés már több mint 10 százalékot tett ki 2015-ben, e szélesebb körről azonban a cég bevételi adatokat nem közölt.
A fizikai dolgozók egy főre jutó bérköltsége a 2014-es 130 ezer forint körüli értékről közel 157 ezer forintra bővült az elmúlt évben, így némileg csökkent a régóta fennálló bér-aránytalanság a szellemi dolgozókkal szemben. Utóbbiak egy főre jutó bérköltsége mintegy 586 ezer forintra nőtt tavaly, a 2014-es 490 ezer körüli értékről.
Sok embert vett fel
A 2015 végén 35 KFC és 2 Pizza Hut gyorséttermeket üzemeltető AmRest Kft. 10,38 milliárd forintos árbevétellel zárta az évet, amely több, mint 21 százalékkal növekedést jelent az előző évhez képest.
A többletből sokaknak biztosíthatott fizetésemelést is: míg az éttermi dolgozókra havonta átlagosan 123 ezer forintnyi bérköltség jutott 2014-ben, addig már tavaly majdnem 160 ezer forintot tett ki ez az arány.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Ugyancsak menetelt a Burger King gazdája, a Fusion Befektetési Zrt. is, amely tavaly 13 százalékkal, 9 millió forintra növelte árbevételét.
A Burger King a valószínűleg más foglalkoztatási struktúrát alkalmaz, mint a versenytársai, ugyanis bár nagyjából annyi étteremmel rendelkezik, mint az Amrest, a létszám csak harmad akkora. Mivel a cég jelentése nem közli, hogy ebből mennyi a fizikai és a szellemi dolgozó, nincs arra vonatkozó információ, hogy esetükben mekkora átlagos bérköltséggel lehet számolni.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







