14 °C Budapest

Kuponlázban égnek a magyarok: nem is gondolnád, mit keresnek ennyien

2018. november 21. 13:30

A nemzetközi tapasztalatok szerint a digitális kultúra, azaz az internetes írástudás fejlettsége befolyásolja leginkább az internetes bónuszos/kuponos kereskedelem növekedési lehetőségeit, amit mutat az is, hogy miközben a jól digitalizált Csehországban és Szlovákiában az interneten a lakosság közel 60 százaléka vásárol, addig itthon ettől 20 százalékkal marad el az online vásárlók aránya.

Csehországban és Szlovákiában jóval fejlettebb az internetes írástudás: míg ezekben az országokban a lakosság 56-59 százaléka vásárol az interneten, addig Magyarországon az online vásárlók száma csak 39 százalék, ami óriási különbség

- mondta Kaprinay Zoltán a Bónusz Brigád ügyvezetője. Hozzátette, a GKI Digital felmérése szerint a két külföldi országban mások az internetezési szokások is, a 16-74 év közötti lakosság 82 és 85 százaléka aránya - mintegy 3,5 millió és 6,9 millió ember - gyakorlatilag miden nap használja az internetet, míg Magyarországon csak 77 százaléka, 5,8 milliónyian.

A szakember szerint mindebből látszik, hogy a magyar piacon is akkor nőhetne gyorsabban az online piac és ezen belül a bónuszos/kuponos forgalom, ha emelkedne az aktívan internetezők és az elektronikus úton fizetők száma, azaz gyorsabban fejlődne, terjedne a digitális kultúra. Kifejtette, a vállalat tapasztalatai alapján jobban kellene népszerűsíteni a készpénzkímélő fizetési lehetőségeket is.

A cég mindezek okán a GKI Digital segítségével felmérte a magyarországi piac helyzetét is. A reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a bónuszos/kuponos oldalakat felkeresők közül a legtöbben az utazások, kirándulások között nézelődik (67 százalék), 46 százalékuk terméket szeretne vásárolni, 36 százalékuk új dolgokat szeretne megismerni, 26-28 százalékuk pedig inspirációt, különleges, izgalmas dolgot keres. Szeretteinek, barátainak 39 százalékuk keresek ajándékot, konkrét hétvégi programot pedig 16 százalékuk.

Az oldalon a legtöbben, 61 százalék éttermi ebédet vagy vacsorát vásárolt, szépségápolást 47 százalékuk, belföldi, illetve külföldi utazást pedig 40, valamint 16 százalékuk vásárolt. Népszerűek az egészséggel kapcsolatos szolgáltatások (39 százalék), illetve az élmény-vásárlások is (35 százalék). A legnépszerűbb élmény a dunai hajózás, ebből évek óta kiugróan nagy mennyiséget értékesít az oldal. 

Az ajánlat ára a vevők 74 százalékának döntő fontosságú, míg 47 százalékuk a kedvezmény mértéke alapján dönt. Az ajánlat beválthatósági-felhasználhatósági időkerete 46 százalékuknak elsődleges, míg az ajánlathoz fűzött értékelések figyelembevételével 20 százalékuk vásárol. Az ajánlatot adó cég-szolgáltató ismertsége csak 8 százalékuknak fontos, ám azt, hogy miképpen értékelik őket a vevők, már 26 százalékuknak elsődleges szempont a vásárláskor.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A vevők 42 százaléka általában előbb kitalálja, hogy milyen típusú ajánlatot szeretne venni, vagy ajándékba adni, és aztán keresi meg a portálon, míg a vásárlók 58 százaléka előbb az ajánlatokból inspirálódik és csak azután vásárol. Az ügyfelek 73 százaléka főként családtagjának vásárol, a párjának 45 százaléka, a barátjának 32 százaléka, míg a munkatársának csak 9 százaléka. 

A GKI Digital adatai szerint azoknak a magyaroknak száma, akik az elmúlt 12 hónapban legalább egyszer már vásároltak interneten, eléri a 3,2 milliót. Ebből 1,8 milliónyian már kerestek fel kuponos oldalt is, ahol regisztráltak, de nem mindegyikük vásárolt. A portál felületein eddig 1,5 milliónyian regisztráltak és 600 ezren vásároltak. A vásárlás gyakorisága változó, terméket hetente vesznek az emberek, szolgáltatást 1-2-4 havonta, utazást pedig fél, egy évente. A magyarországi vásárlók kétharmada nő, és ez világszerte így van - közölték. A vevők a bónuszok 27 százalékát ajándékba veszik.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?