7 °C Budapest

Levespor, liszt, rizs: ennyi fogyott valójában ezekből a termékekből márciusban

2020. március 27. 09:02

Karácsonyi szezonokat megszégyenítő forgalmat hozott a drogériákban és a szupermarketekben a koronavírus-járvány a Nielsen piackutató cég elemzése szerint. Az év 9. és 11. hete között a drogériák forgalma közel 56 százalékkal, a szupermarketeké és hipermarketeké pedig több mint 34, illetve 33 százalékkal emelkedett.

A cég felmérése szerint a múlt héten éves alapon 11 milliárd forinttal emelkedett az üzletek forgalma, élelmiszerből 45,3, vegyi áruból pedig 62,3 százalékkal többet vásároltak a magyar fogyasztók, mint egy évvel ezelőtt ugyanebben az időszakban.

Ez a növekedés annak tudható be, hogy ahogy Magyarországon is egyre súlyosabb kezdett lenni a járványhelyzet, egyre többen igyekeztek egy időre feltölteni a “járványkamrát" - írja az Index. A kereskedelmi forgalom alakulásán szépen látszik, hogy kezdték el a magyar vásárlók egyre inkább komolyan venni a járványt és feltölteni a készleteket.

A Nielsen adatai szerint az év 8. hetében, vagyis február utolsó hetében még teljesen átlagos volt a forgalom, a cég által vizsgált üzletekben, drogáriákban, hiper- és szupermarket láncoknál összesen 39,4 milliárd forintos forgalom volt. A 9. héten, ahogy az olaszországi helyzet egyre inkább kezdett eldurvulni, a forgalom is megugrott, 46 milliárd forint fölé, nagyjából úgy maradt a 10. héten is, amikor az első magyar esetekről megjelentek a hírek, hogy aztán a múlt hétre, a 11.-re 56,9 milliárd forintig ugorjon a vizsgált üzletek forgalma.

A növekedést a cég szerint az okozta, hogy a tranzakciószám nem változott, vagyis ugyanannyit járnak az emberek vásárolni, mint korábban, viszont akkor jóval több dolgot vesznek. Elsősorban persze a tartós élelmiszerek, a fertőtlenítő és tisztító szerek és hasonló, járványra való felkészülésnél logikus termékek forgalma nőtt. Pár esetben kifejezetten extrém módon. A járvány eddigi nyertesének a húskonzervpiac tűnik,

húskonzervből ugyanis a múlt héten 275 százalékkal többet vásároltak az emberek, mint egy évvel korábban.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ez tipikusan egy olyan termék, aminek a forgalma amúgy nem nagy és nem is nagyon változik, most viszont mindenki jónak látta, ha vészhelyzet esetére betáraz löncshúsból. De 200 százalék fölött vagy akörül nőtt a cukor, a levesporok és a száraztészta forgalma, 163 százalékkal több lisztet, 138 százalékkal több rizst, 122 százalékkal több étolajat és 118 százalékkal több tejet vettek a vásárlók, mint 2019 11. hetében.

Az élelmiszerek mellett kiemelten nőtt a mosó- és öblítőszerek forgalma (152%), jóval több gyógyszert vásároltak (132%). És persze lassan a koronavírus-járvány mémjévé változik, hogy az emberek wc papírt halmoznak föl, ilyen papíráruból a Nielsen adatai szerint 148 százalékkal többet vásároltak a múlt héten, mint egy évvel korábban, egy átlagos márciusi héten.

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 5. csütörtök
Ágota, Ingrid
6. hét
Február 5.
Nutella Nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?