14 °C Budapest

Rövidül a dohányboltok nyitvatartása: változások is vannak az új korlátozásban

2020. április 10. 08:06

A csütörtök késő este megjelent kormányrendelet értelmében más üzletekhez hasonlóan a dohányboltoknak is be kell zárniuk délután három és reggel hat között, ebben az időszakban csak dolgozó tartózkodhat bent. Az önkormányzatok most már a piacok nyitvatartásáról is saját hatáskörben dönthetnek, de ugyanúgy ki kell jelölniük egy idősávot a 65 éven felüliek részére, csak nem feltétlenül a 9-12 órát.

Eddig dohányboltokra nem vonatkozott az a korlátozás, hogy csak 3-ig lehetnének nyitva, azonban az új rendeletben már nincsenek benne a kivételek közti felsorolásban a trafikok. Így már csak az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzlet, továbbá a gyógyszertár, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzlet és az üzemanyag- töltőállomás lehet nyitva három után is.

A rendelet abban is változást hozott, hogy felhatalmazta a polgármestereket, hogy a kijárási korlátozás meghosszabbított időszaka alatt a kerületben illetve a településen működő piac nyitva tartásáról önállóan dönthessenek. A rendelet csak annyit ír elő, hogy a piac nyitva tartása alatt olyan kizárólagos látogatási idősávot kell megállapítani, amely alatt a piacot kizárólag 65. életévüket betöltött személyek látogathatják.


Eddig a piacon is csak 9-12 között lehettek a 65. évnél idősebbek, az új rendelet alapján úgy tűnik, ettől egyedi döntéssel el lehet térni.
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 19. 10:34