Az eurót este hat órakor 379,65 forinton jegyezték a kora reggeli 380,97 forint után.
Kirívó keresleti hullámzással, nem várt piaci átrendeződéssel és néhány meglepően kedvező fejleménnyel szembesültek a hazai tejipari cégek a járvány kezdete óta. A felhalmozó vásárlásokban az UHT tej és a tejföl volt a sztár. A házhozszállításra átálló éttermek pedig sajtból rendeltek többet a pizzákhoz.
A leginkább megdöbbentő változás a járványhelyzet kapcsán a kirívó keresleti hullámzás volt. "A tavaly márciusi helyzetben a fogyasztók emlékezetes felvásárlási lázat éltek meg, ezért a kereskedők is gyakorlatilag azt kérték tőlünk, hogy annyit szállítsunk, amennyit csak tudunk. Az igények a korábbiakhoz képest nagyjából 50-60 százalékkal nőttek, amelyet nem is lehetett egyik napról a másikra kielégíteni. Márciustól nagyjából egyharmadával több terméket értékesítettünk, mint a korábbi hónapokban - mondta el Dobrovoczky István, az Alföldi Tej Kft. Kereskedelmi igazgatója.
- tette hozzá Dobrovoczky István.
A nagybevásárlások után persze gyorsan visszaesett a kereslet. Májusban és júniusban, mikor a bespájzolt termékeket fogyasztották el a vásárlók, jelentősen megcsappant az igény a tejtermékekre. "Ezekhez a kilengésekhez nagyon nehéz volt alkalmazkodni, hiszen a tehénnek nem lehet azt mondani, hogy hirtelen adjon másfélszer több tejet, és azt sem, hogy aztán már csak feleannyit, mint egy átlagos napon" - érzékeltette a helyzetet a kereskedelmi igazgató.
Dobrovoczky István szerint összességében, éves szinten nem változott meg a tejtermékek értékesítési volumene, még ha szezonálisan és az egyes termékkategóriákat tekintve voltak is nagy hullámzások. Bár a helyzet mára normalizálódni látszik, bizonyos kedvező és kedvezőtlen trendek is kialakultak.
- fogalmazott Dobrovoczky István.
"A gazdasági válság hatására ugyanakkor a fogyasztók a korábbiaknál is árérzékenyebbek lettek, ami komoly árversenyt hozott, és így erős nyomást fejt ki a magyar tejfeldolgozókra is. Ez érezhető a szokatlanul kemény kereskedelmi ártárgyalásokban is. Mindez azért is okoz komoly nehézséget a tejtermelőknek és feldolgozóknak, mert a költségeik, így például a csomagolóanyag, az energia, a takarmány ára jelentősen nőtt, és nem tesz jót a forint euróval szembeni gyengülése sem" - tette hozzá a kereskedelmi igazgató.
A házhozszállítás segített a tejiparnak
Hasonló éves eredményekről beszélt a #veddahazait kampányhoz ugyancsak csatlakozó másik tejipari cég is. "Meglepő módon az eredményességünket a vártnál kisebb mértékben befolyásolta a járványhelyzet, amelynek az okai is érdekesek" - mondta el ifj. Rohony Miklós. A Szarvasi Mozzarella Kft. marketing- és exportvezetője kifejtette: annak ellenére, hogy a cég termékeinek közel felét hagyományosan a Horeca-szektorban értékesíti, és csupán a másik felét a kiskereskedelemben, egy a járvány okozta folyamat ellensúlyozta a kiesést.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- fogalmazott ifj. Rohony Miklós.
A Szarvasi Mozzarella esetében az is nagy előny volt, hogy a cég teljes egészében magyar, és házon belül oldja meg a logisztikai, szállítási feladatokat is, valamint saját képviselői hálózata van. "Mindennapos, közvetlen kapcsolatban vagyunk a partnereinkkel, így minden felmerülő problémájukra igyekeztünk azonnal jó megoldást találni." Ez az itthoni beágyazottság, a rálátás a folyamatokra nagy segítség volt abban, hogy a cég jól tudja venni a hirtelen elé került akadályokat.
Ifj. Rohony Miklós szerint azok az éttermek, amelyek a járványhelyzet okozta kényszerűség miatt belefogtak az ételkiszállításba, kompenzálni tudták a lezárások miatt keletkezett veszteségeiket, vagy annak egy részét. A pandémia teljes elmúltával várhatóan megtartják ezt a tevékenységüket, hiszen ez már működik, további befektetést nem igényel. Éppen ezért a hagyományosan nagy ételkiszállító cégeknek sok kisebb versenytárssal kell szembenézniük a jövőben, ez pedig tartósan befolyásolja majd az üzleti környezetet" - vélekedett ifj. Rohony Miklós.
Benedek Eszter, a “Vedd a hazait! Védd a hazait!" akciót már közvetlenül a járvány kirobbanása után elindító Magyar Termék Nonprofit Kft. ügyvezetője azt tapasztalta, hogy a korábbinál sokkal több hazai gyártónak vált fontossá a terméke magyar eredetének megmutatása. Ennek eredményeként tudott a Magyar Termék a gyártókkal összefogva olyan népszerűsító akciót megvalósítani, amire korábban még nem volt példa.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







