A munkahely vonzerejét továbbra is elsősorban a versenyképes fizetés és juttatási csomag, a munka-magánélet egyensúlya és a rugalmas munkavégzés határozza meg.
Így hamar ki fog menni a divatból a készpénz: már alig van üzlet, ahol nem lehet kártyával fizetni
Több mint 13 százalékkal nőtt az idei első negyedévben a bankkártya-elfogadóhelyek száma Magyarországon, arányaiban mégis az internetes vásárlások forgalma bővült leginkább – állapítható meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb pénzforgalmi adatai alapján.
2021 első negyedévében jelentősen növekedett az elektronikus fizetési lehetőségek száma, állapítható meg a Magyar Nemzeti Bank legfrissebb pénzforgalmi adatai alapján. Míg 2020 decemberében megközelítőleg 123 ezer fizikai és 24 ezer internetes elfogadóhely tartozott a hazai pénzforgalmi szolgáltatók fizetésikártya-elfogadói hálózatához, addig az előbbiek száma csaknem 140 ezerre, míg az internetes elfogadóhelyeké közel 26 ezerre növekedett 2021 márciusára, ami három hónap alatt igen jelentős, 13,5 százalékos emelkedés. Az idei első negyedév végére összesen 212 950 POS-terminál üzemelt az elfogadóhelyeken.
2020 negyedik negyedévével összehasonlítva 2021 első negyedévében a vásárlási és készpénzfelvételi forgalom is enyhén csökkent, ám ez természetes, hiszen a karácsonyi időszakot mindig egy visszafogottabb negyedév követi az év elején. Ugyanakkor, míg a készpénzfelvételi forgalom 13,8 százalékkal csökkent, a vásárlások forgalma kevesebb mint 10 százalékkal esett vissza.
A hazai kibocsátású fizetési kártyákkal – bel- és külföldön összesen – 2 202 milliárd forintos forgalmat generáltak a vásárlók az idei első negyedévben, mialatt ugyanezen kártyákkal csupán 1 855 milliárd forintot vettek fel használóik kézpénzben, tehát 2021 első negyedévében a kártyás vásárlások jócskán meghaladták a készpénzfelvételi forgalmat.
2021 első negyedévének legnagyobb nyertese mégis az internetes vásárlás, mivel ezen a téren alig csökkent a kártyás fizetési forgalom 2020 karácsonyi időszakához képest, és 2020 azonos időszakával, a tavalyi első negyedévvel összehasonlítva majdnem 80 milliárd forinttal nőtt.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A járvány miatti korlátozásokat követő újranyitással a digitális pénzforgalom-, és ezzel az elfogadóhelyek számának további növekedésére számítunk.
– mondta Hideg Noémi, az OTP Bank Kártyaelfogadás Szolgáltatás és ATM menedzsment vezetője.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







