A gyógyszeripar globális trendjeit a növekvő igények és szűkös erőforrások határozzák meg, miközben jelentős átalakulás zajlik gyógyszer- és digitális innovációk terén is.
Ezeket a gyógyszereket tömik leginkább magukba a magyarok: már sokkal többet is költenek rájuk
Egyre nagyobb teret nyer az online vásárlás, azon belül is azok a webshopok, amelyek használatával egyszerre több legyet üthetünk egy csapásra. Előny, ha egy rendelés keretében, értelemszerűen egy szállítási költséggel több bevásárlást is letudhatunk. Ez alól mostanra a gyógyszertárak sem kivételek, amelyek helyzetét jelentősen befolyásolta a járványhelyzet.
Négyszerannyit költünk az egészségünkre
A Központi Statisztikai Hivatal vizsgálata szerint 2018-ban fejenként átlagosan 3 500 forintot, 2020-ban pedig közel a négyszeresét, 15 000 forintot is költhettünk az egészségmegőrzésre.
Megváltozott szokások
A koronavírus járvány miatt nem csak a költésünk nőtt, de a költés módja is megváltozott. A kijárási tilalom miatti korlátozások, a vírustól való félelem és az otthoni munkavégzés is olyan tényezők, amelyek befolyásolták a boltba, és egyúttal a patikába járási szokásainkat. Ráadásul az emberekben kialakult egy viszolygás az egészségügyhöz kapcsolódó helyekkel szemben, miszerint ott nagyobb eséllyel kapják el a betegséget. Hiszen a sorban, várakozás közben jelentősen növekedni érezték a rizikófaktort, mivel az ott lévő emberek mind potenciális veszélyforrások lehetnek - írja közleményében a Kifli.hu
A legkeresettebb termékek
A KSH adatai szerint 2,4 százalékkal nőttek a gyógyszerárak egy év alatt. A megelőzésbe fektetett szándék pedig világosan látszik a vásárlói kosarakban, például az idén a D-vitaminra, majd amióta forgalomba hozták, a koronavírus tesztekre mutattunk jelentős érdeklődést.
A nagyobb, recept nélküli gyógyszercsoportok közül még kiemelendőek az egyéb vitaminok, emésztést segítő készítmények, valamint a fájdalomcsillapítók
- árulta el Szombati Gergő, a BENU Magyarország Zrt. E-commerce vezetője. “Jelenleg minden huszadik Kifli.hu bevásárlás mellé kerül BENU termék, a vásárlók pedig főként azokat a termékeket vásárolják a Kifli.hu-n keresztül, amelyekre folyamatosan szükség van a háztartásban.” - mondta Peter Klekner, a Kifli.hu CEO-ja.
JÓL JÖNNE 10 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 10 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 210 218 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 9,97%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank (THM 10,22%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Kezelés helyett megelőzés
Az Y-generáció számára a korábbiakkal ellentétben egy új szemlélet a természetes: ők nem azért vásárolnak egészségügyi termékeket, hogy meggyógyuljanak, hanem hogy ne is legyenek betegek. Ebben a korosztályban a fehérjeporok, táplálékkiegészítők, kalóriacsökkentett élelmiszerek és az új étkezési trendeknek, valamint intoleranciáknak megfelelő termékek hódítanak.
Mivel ezeket nem kell felpróbálni és nem romlandóak, így legszívesebben interneten rendelik meg, akár egy online patikán keresztül, amely szavatolja a minőséget. A Fortune Business Insights szerint csak Európában egy 4500 milliárd forint méretű üzletről beszélünk. A folyamatos növekedést az is biztosítja, hogy a Covid miatt még többen fókuszálnak szervezetük fejlesztésére, erősítésére, hogy ellenállóbbá tegyék azt.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







