Az Xtra program 30 napig díjmentesen kipróbálható, így a vásárlók kockázat nélkül tapasztalhatják meg az ár- és szolgáltatásbeli előnyöket.
Az Agrárminisztérium figyelemmel kíséri az orosz-ukrán háborús helyzetet, szükség esetén haladéktalanul megteszi a szükséges lépéseket. A kormány célja továbbra is a lakosság élelmiszerrel való ellátásának, a mezőgazdasági termeléshez, az állattartáshoz és az élelmiszer-előállításhoz szükséges feltételek, valamint a termelést biztosító szolgáltatások zavartalan biztosítása – fogalmazott Nagy István agrárminiszter.
Az agártárca vezetője elmondta, hogy a hazai élelmiszer-ellátást jelentősen nem befolyásoló kereskedelmet folytatunk Ukrajnával, ezért az ott kialakult háborús helyzet miatt ellátási nehézségekkel nem kell számolni. Kifejtette, Ukrajnából például lenmagot, cirokmagot, mézet és takarmányt importálunk. A miniszter kiemelte, a háború közvetett hatásaként azonban számolni lehet például a gabonafélék árának világpiaci emelkedésével, ami Magyarországra is begyűrűzhet - hangsúlyozta Nagy István.
Az agrárminiszter arról is beszélt, hogy a tárca figyelemmel kíséri az egyes agrárágazatokat (például a vetőmag-előállítást és forgalmazást, vagy a takarmányozást) érintő hosszabb távú hatásokat, a lehetséges közvetett problémákat folyamatosan vizsgálja. „A szakmai szövetségektől kérjük, hogy amennyiben bármilyen nehézséget, problémát tapasztalnak, jelezzék felénk. Természetesen indokolt esetben – ahogy az a korábbi nehéz helyzetekben is történt – haladéktalanul megtesszük a szükséges lépéseket - tette hozzá.
Nagy István emlékeztetett, hogy a magyar élelmiszer-termelés kapcsán már többször is bebizonyosodott, hogy erős, stabil ágazat, képes sikeresen venni az akadályokat. Az elmúlt években a kormány milliárdokat fordított a magyar agrárium fejlesztésére, többek között ez is hozzájárul ahhoz, hogy biztosítani tudjuk a biztonságos és folyamatos élelmiszer-ellátást hazánkban.
Hivatalos, brutális árcédulával érkezik a Lego papucs: ennyiért lehet megvenni a meghökkentő darabot
Globális együttműködést indít a Lego és a Crocs. Ennek részeként a két márka február 16-tól dobja piacra az első közös terméket.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







