Hagyományos, egyszerűbb süteményeket vegyünk fel a menübe, amelyek olcsóbban elkészíthetők, de mégis finomak.
Örülhetnek a vásárlók: a diszkontok vajháborúja csak a kezdet, hamarosan újabb akciók robbannak
Az Aldi és a Lidl után a Penny is beszállt a "vajháborúba", azaz 20-25 százalékkal tartósan csökkentették az egyik legfontosabb alapélelmiszer árát, mely az utóbbi időben durván elszállt, 76 százalékkal többet kellett fizetnünk érte januárban, mint egy évvel ezelőtt. A 24.hu értesülése szerint más élelmiszerekkel kapcsolatban is hallhatunk majd ehhez hasonló híreket a közeljövőben.
Egymás után három diszkontlánc döntött úgy, hogy csökkenti a vaj árát. A 20–25 százalékos árcsökkentés azt jelenti, hogy a szóban forgó termékek ára visszamegy nagyjából a tavaly szeptemberi szintre.
Lehet, hogy hamarosan más élelem is olcsóbb lesz: az Aldi saját bevallása szerint keresi a lehetőséget, hogy még több magyar és nemzetközi vajtermék árát vigye lejjebb, illetve bíznak abban, hogy a vajárak csökkenése csupán a kezdet, és a tejtermékeknél, illetve általában az élelmiszereknél is további árcsökkentések jöhetnek náluk. A Lidlnek is célja, hogy az elkövetkező hónapokban további árcsökkenést, kedvezményeket tudjon biztosítani minél több árukategóriában, de ennél többet üzleti titokra hivatkozva nem árultak el. A Penny megfogalmazása szerint vannak olyan termékkategóriák, ahova előbb, vannak, ahova később érkezik meg a nemzetközi trendeknek megfelelő, a nemzetközi piacon már tapasztalható árcsökkentés lehetősége.
Érzékelhető az eltolódás a sajátmárkás és a kedvezőbb árú termékek irányába, valamint megfigyelhető bizonyos termékkategóriák visszaesése – ezek jellemzően olyan termékcsoportok, amelyek a fogyasztó számára már-már luxuscikké váltak
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







