Ezek voltak a legolvasottabb, legérdekesebb cikkek a Pénzcentrumon az év 46. hetében.
Mennyiségi korlátozások a Spar-ban: az árstop vége után sem lehet bármennyi tejet, olajat, húst venni
A Spar üzleteiben jelenleg is érvényben vannak a hatósági árak kezdetekor bevezetett mennyiségi korlátozások - tudta meg a boltlánctól a Pénzcentrum. A szabályok szerint olajból például maximum 5 litert lehet vásárolni, tejből pedig maximum 2 litert. Mint elárulták, az árstop kivezetése után az érintett termékek esetében nem látható számottevően megnövekedett kereslet. Ellenben jelentős átrendeződést érzékelnek a vásárlási preferenciák vonatkozásában: a csirkemell helyett elkezdték a sertéscombot előnyben részesíteni a vásárlók.
Mint a Pénzcentrum is beszámolt róla, az árstop kivezetése után mennyiségi korlátozást vezetett be bizonyos termékekre az Auchan. Cikkünk megjelenése után a boltlánc reakciójában megjegyezte, hogy a versenytársaknál is érvényben vannak hasonló intézkedések. Körkérdést küldtünk ki a többi hazai áruházláncnak is, hogy kiderüljön, mi is a helyzet az üzleteikben.
A Spar válaszában kifejtette, hogy
a kiemelkedő érdeklődésre való tekintettel már létezett mennyiségi korlátozás a koronavírus világjárvány első hullámai alatt is, és ez a hatósági árazás elindításakor ismét életbe lépett és azóta is érvényben van. Ezzel szeretnénk biztosítani minden vásárlónk számára, hogy továbbra is a megfelelő mennyiségben juthassanak hozzá a szükséges élelmiszerekhez.
Magyarul az üzletekben jelenleg is érvényben van mennyiségi korlátozás több termék esetében is. Mint a tájékoztatásukból kiderült, az érvényes szabályok szerint
- krisztálycukorból 2 kg,
- BL-55 búzafinomlisztből 5kg,
- 2,8%-os UHT tejből 2 liter,
- napraforgó étolajból 1 literes kiszerelésből 2 db, 2 literes kiszerelésből 2 db, 5 literesből pedig 1 db a maximum vásárolható mennyiség, és egyszerre legfeljebb 5 liter olajat lehet venni kiszereléstől függetlenül,
- csirkemellből 2 kg vagy 2 tálca,
- csirkefarhátból 1 kg vagy 1 tálca,
- sertéscombból 3 kg vagy 3 tálca a maximum egyszerre vásárolható mennyiség,
- tojásból pedig maximum 36 darabot lehet egyszerre menni bármilyen kiszerelés-kombinációban.
Kérdésünkre elmondták, az árstop kivezetése után az érintett termékek esetében nem látható számottevően megnövekedett kereslet.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ellenben jelentős átrendeződést érzékelünk a vásárlási preferenciák vonatkozásában: a csirkemell helyett elkezdték a sertéscombot előnyben részesíteni a vásárlók
- tették hozzá. Emellett kifejtették, hogy a hatósági árazásban érintett termékek esetében nem érzékeltek számottevően megnövekedett keresletet július végén sem az intézkedés kivezetése előtt.
Amint a többi hazai áruhászlánc válaszai is befutnak az aktuális szabályokról, tájékoztatjuk olvasóinkat.
-
Legendák a polcokon: vasárnapig akár közel féláron kaphatók a Lidl vásárlók legkedveltebb termékei
A friss vajas croissant és a Milbona kávés tejitalt november 16. vasárnapig jelentős kedvezménnyel lehet megvásárolni.
-
Nyakunkon a Black Friday, egyszer használatos bankkártyával lehet a legbiztonságosabb az online fizetés
A Gránit Bank ügyfélkörének digitális affinitását jelzi, hogy körükben az egyszer használatos kártya (EHK) használata még magasabb, az ügyfelek harmada él ezzel a lehetőséggel.
-
Három bankot is felvásárolt, most már a tőzsdére lépne a magyar közösségi bank
A Pénzcentrum Fáy Zsoltot, a MagNetbank elnökét az elmúlt évek akvizícióiról, a növekedési tervekről, közösségi bankolásról, de a permakultúrális gazdálkodásról is kérdezte.
-
4000 műtétre készülnek: nagy dobás ez a magyar magánkórháztól
A Dr. Rose Magánkórház a meglévő fekvőbetegosztályt 1500 négyzetméterrel, 2 műtővel és 22 betegszobával növelte.
-
Mától újra rendelhető a Lidl és a Tisza cipő egyedi sneakere - Sietni kell, csak 1 hétig elérhető
Az előrendelés most is kizárólag a Lidl Plus alkalmazás Click&Pick funkcióján keresztül lesz elérhető.








