Nemcsak az app és az ügyfélportál áll le: még az előre fizetős mérők feltöltése is szünetelni fog az esti órákban.
Továbbra is áll az Erste Bank George Appja – olvasható a bank honlapján.
Délelőtt a Pénzcentrum is beszámolt róla, hogy nem elérhető az Erste Bank telefonos alkalmazása, a George App. A hibát azóta sem sikerült elhárítani, legalábbis erről tanúskodik az Erste honlapján olvasható tájékoztatás.

A tájékoztató szerint még dolgoznak az applikáció helyreállításán. A bank arra kéri az ügyfeleket, hogy az átmeneti időszakban a George Webet használják, mely továbbra is elérhető, és ahol minden funkció megtalálható, ami a George Appban is.
A bank arra is felhívta a figyelmet, hogy a szolgáltatások egyébként működnek, így az internetes vásárlás is.
Frissítés (18:46)
"Teljes körűen elérhető az Erste minden szolgáltatása" - derül ki a bank esti tájékoztatásából.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Elengedi, illetve jóváírja a váratlan rendszerleállás alatt lakossági és mikrovállalati ügyfelei fiókban vagy TeleBankon indított utalásainak díját az Erste Bank. A pénzintézet elhárította a hibár, így a George Web mellett már a George App is újra teljes funkcionalitásában elérhető. A bank az okozott kényelmetlenség miatt ügyfelei elnézését kéri"
- olvasható a bank közleményében.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







