Több mint hárommillió forint értékű illegális cigarettát és e-cigarettát foglaltak le a pénzügyőrök a kecskeméti vásártéren.
Kattant a bilincs: több mint 18 millió forintot csalt ki ez a magyar férfi több száz embertől, így csinálta
Hatvan rendbeli csalás bűntette és 474 rendbeli csalás vétsége miatt egy év tíz hónap, négy év próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte a Debreceni Járásbíróság tárgyalás mellőzésével meghozott büntetővégzésében azt a büntetlen előéletű biatorbágyi férfit, aki az ország különböző részein élő sértettektől online csalt ki több mint 18 millió forintot - tájékoztatott a Debreceni Törvényszék szóvivője csütörtökön.
Dobó Dénes azt írta, a bíróság a vádlottal szemben több mint 961 ezer forint erejéig vagyonelkobzást is elrendelt, a magánfelek által előterjesztett polgári jogi igényeket pedig egyéb törvényes útra utasította.
Az ítélet szerint a vádlott 2021 elején az egyik internetes közösségi oldalon két névre egy profilt hozott létre, amely alatt eladásra kínált különböző termékeket, elsősorban ruhákat, cipőket. A termékekről fényképeket is feltöltött, amelyeket egy honlapról töltött le.
A vádlott a hirdetésére jelentkezőkkel felvette a kapcsolatot, majd 10-20 napos szállítást ígért nekik, amennyiben a vételárat előre átutalják részére. A férfi eleinte néhány alkalommal a tőle megvásárolni kívánt terméket megrendelte, és a tőle rendelő ügyfelek címére küldette.
Később azonban már meg sem rendelte a termékeket, viszont a hirdetéseire jelentkező sértettekkel változatlanul felvette a kapcsolatot és megígérte, hogy az általuk megvásárolni kívánt termékeket rövid határidőn belül megküldi, holott azok beszerzése nem is állt szándékában - rögzítette ítéletében a bíróság.
Az akkor 19 éves vádlott a sértetteket tévedésbe ejtette, az általuk előre átutalt összegeket teljes egészében felélte, majd egy idő után a reklamáló, pénzüket visszakövetelő sértettek részére - az újabb sértettektől érkezett utalásokból - visszautalta a nekik okozott károk összegét. A fiatal férfi a terhére rótt bűncselekmények elkövetését beismerte.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az ügyben a legelső feljelentést Debrecenben tette az egyik sértett, ezért az ország egész területéről a debreceni rendőrkapitányságon egyesítették az ügyet.
A bűncselekményekkel összesen több mint 18 millió forint kárt okozott, amelyből - a vádlott által a büntetőeljárás megindulását követően egyes sértettek részére teljesített visszautalásokkal - 15 millió forint megtérült - ismertette Dobó Dénes.
Hozzátette: a büntetővégzés ellen nincs helye fellebbezésnek, de a kézbesítésétől számított 8 napon belül tárgyalás tartását lehet kérni. A 2024. január 3-án meghozott büntetővégzés a napokban jogerőre emelkedett.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







