11 °C Budapest
Roasted lamb ribs with spices on black marble background

Tonnaszám viszik külföldre ezt a magyar húsfélét: itthon alig veszi valaki, így lehet hozzájutni

2024. március 12. 08:16

Közeledik a húsvét, és a slágertermékek a sonka és a tojás mellett sok helyen bárány is kerül az asztalra - írja a HelloVidék. A lap kérdéseire a magyarországi bárányhúsfogyasztás kapcsán Dr. Kukovics Sándor a Juh Terméktanács ügyvezető igazgatója válaszolt.

Dr. Kukovics Sándor szerint valaha a hazai bárányhús termelés (élő vágóbárány) 55-65%-át a húsvéti szezonra állították elő, és a húsvéti szezon manapság is a meghatározó bárányértékesítési időszak. A bárányhús fogyasztás szezonja azonban már nem koncentrálódik erre az időszakra, hanem sokkal inkább kapcsolódik a turizmushoz - mondta el a szakértő. "A legutóbbi hivatalos becsléseink szerint 2024-ben az egy főre jutó juh- és bárányhús fogyasztás elérheti ismét a 0,28 kg/fő/év szintet. Ebben a HORECA szektor részbeni magára találása meghatározó szerepet játszik" - mondta.

"Nehéz megmondani, melyek a legkedveltebb ételek, de talán a comb, a csülök, a gerinc testrészből készültek a legnépszerűbbek" - mondta el a szakértő, aki szerint a birkapörkölt domináló szerepét az elmúlt 6 évben sikerült érdemben csökkenteni az EU támogatású spanyol-magyar promóciós pályázatok kampányainak eredménye képpen. "Ezek keretében több mint 300 éttermet sikerült bekapcsolnunk a „Bárány Napok” elnevezésű programjainkba. Az évente két-két hétvégén megrendezett programok keretében több mint .száz ezer fogyasztó választott bárány és/vagy juhhús ételt, és élvezte azok ízeit és tápláló értékeit" - mondta el a lapnak dr. Kukovics Sándor.

Sok mindent el lehet mondani a bárányhús fogyasztás előnyeiről – a magas fehérje-, és a közhiedelemmel szemben alacsonyabb zsírtartalmat, a kiváló ásványi anyag és vitamin tartalmat, a könnyű emészthetőséget, a sokféle felhasználási lehetőséget – még is a juhtartás, a juh- és bárányhús előállítás kiváló fenntarthatóságát, környezet megtartására gyakorolt pozitív hatását emeljük ki a más állatfajokkal való összevetésben

- mondta a szakértő, aki arról is beszélt, hogy a hazai vágóbárány termelés célja alapvetően a külföldi piacon való, magasabb áron történő értékesítés. A vágóbárányunk mintegy 80-85%-a élő vágó exportra kerül. 2017 óta azonban 7780 tonnáról 4600 tonnára esett vissza a kivitel.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A teljes interjú a HelloVidék oldalán olvasható.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 19. 14:34