Szándéknyilatkozatot írt alá a Posta és a Temu üzleti kapcsolataik erősítésére és a közös fejlesztési lehetőségek feltérképezésére.
Óriási hullámokat keltett Magyarországon a Pénzcentrum hétfői cikke, amelyben arról írtunk: az itthon kapható Fanta üdítőben kevesebb a narancs, mint az Olaszországban kaphatóban. Az ügyben Lázár János hosszas posztot közölt, amelyben a gyártó mellett bizonyos üzletláncokat is összefüggésbe hozott a témával. Az Országos Kereskedelmi Szövetség határozottan visszautasította Lázár János építési és közlekedési miniszter vádjait, amelyek a Coca-Cola termékével kapcsolatosak. A szövetség hangsúlyozza, hogy a hazai élelmiszerjog biztosítja a vásárlók biztonságát és megfelelő tájékoztatását. A kettős minőség kérdése csak alapos vizsgálatok után ítélhető meg, és a kereskedőknek nincs közvetlen befolyásuk a termékek összetételére - írták.
Korábbi cikkünkben részletesen körüljártuk, hogy a narancsos Fanta üdítőital gyümölcstartalma számos európai országban magasabb, mint a Magyarországon forgalmazott termékben. Kedden Lázár János építési és közlekedési miniszter többek között azt írta a Facebookon, az élelmiszerek minőségét szabályozó törvényt szigorítani kell. A posztban a gyártó mellett bizonyos boltláncokat is összefüggésbe hozott a kettős minőséggel.
Lázár posztjára hosszas reakciót küldött az Országos Kereskedelmi Szövetség. A szervezet közleményét alább változtatás nélkül közöljük:
"Az Országos Kereskedelmi Szövetség visszautasítja a Lázár János építési és közlekedési miniszter posztjában megfogalmazott a kereskedőket érintő – egyébként a Coca Cola termékével kapcsolatban felmerült - teljesen megalapozatlan vádakat. Észrevételeinket a témafelvetés természetéből adódóan is kétfelé kell bontanunk.
A hazai „élelmiszerjog” biztosítja, hogy kizárólag biztonságos élelmiszerek kerüljenek a vásárlók kosarába, a fogyasztók megfelelő tájékoztatást kapjanak, és ne vezessék őket félre a forgalmazott élelmiszerek összetételét és jellemzőit illetően. Az élelmiszeripari gyártóknak, feldolgozóknak jogukban áll a termékeik összetételét módosítani, hogy azok megfeleljenek pl. a nemzeti jogszabályoknak, a helyi fogyasztói preferenciáknak vagy a földrajzi és/vagy szezonális elérhetőségből eredő különbségeknek mindaddig, amíg betartják az uniós élelmiszer- és fogyasztóvédelmi jogszabályok valamennyi előírását. A gyártók nem téveszthetik meg a fogyasztót azt állítva, hogy azt azonos márkajelzés alatt előállított élelmiszerek mindenben azonosak más uniós országban forgalomba hozott termékkel, amikor ez nem igaz, mert például összetételükben különbözőek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Akkor beszélhetünk tehát „kettős minőségről”, ha egy Magyarországon forgalomba hozott élelmiszer és legalább egy másik tagállamban forgalomba hozott élelmiszer bár megegyeznek (azonosak), de összetételük vagy jellemzőik jelentősen eltérnek egymástól és ezeket a jelentős eltéréseket „jogszerű és objektív okok” nem indokolják. Így nem beszélhetünk kettős minőségről, ha a termékek közötti jelentős eltérés jogszerű és objektív okokkal magyarázható, például nálunk a taurin felhasználás különadó alá esik vagy a cukornád felhasználása kiváltható, de amennyiben igazolható, a hazai ízpreferencia is figyelembe vehető. Amennyiben felmerül a „kettős minőség gyanúja”, úgy az csak érintettek bevonásával történő összetett vizsgálatok eredményeként kerülhet megállapításra.
A posztban megnevezett kereskedelmi vállalatok megszólítása teljesen érthetetlen és indokolatlan, hiszen a „kettős minőséggel” kapcsolatban hírbe hozott gyártói márkát a kis alapterületű falusi bolttól kezdve a hipermarketekig az egész országban értékesítik. A forgalmazott termékek minőségével kapcsolatban megfogalmazott általánosítást a Szövetség kellő tisztelettel, de egyúttal határozottan visszautasítja, hiszen az érintett tagvállalatok folyamatosan arra törekednek, hogy a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, a vásárói elvárások figyelembevételével értékesítsék az élelmiszer termékeket a fogyasztók megelégedésére. Egy gyártói márka, mint például a Fanta összetételéről nem a kereskedő dönt, arra egyébként sincs is közvetlen ráhatása."
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







