Fiatal fiú gyermek síró dühkitörés a bevásárlókocsiban anyával szülővel a szupermarket növekedési fájdalmak folyosójának terményrészében

Sokkoló tejkatasztrófa a magyar boltokban: nagyot nézhetnek a vásárlók a pénztárak kasszáinál

2024. augusztus 8. 16:03

A legfrissebb adatokból az derül ki, hogy a magyar vásárlók továbbra sem hagyhatták maguk mögött bizonyos élelmiszerek brutális drágulását. Most éppen egy hónap is elég volt ahhoz, hogy a liszt, az UHT tej vagy éppen a kristálycukor ára az egekbe lőjön. Miközben éves alapon ezek mellett még a csirkemellfilé valamint a sertéscomb ára is brutálisan magasabb most, mint korábban.

Ha azt hittétek, már vége, akkor tévedtetek, ugyanis újra felfelé pörög az infláció Magyarországon. A legfrissebb hivatalos adatok szerint 2024. júliusban a fogyasztói árak átlagosan 4,1%-kal haladták meg az egy évvel korábbiakat, de havi szinten is, tehát idén június és július között is 0,7%-os volt az átlagos drágulás mértéke. Ez ráadásul csak az átlag, bőven találni ugyanis olyan termékeket, amiknek az ára ennek a sokszorosával emelkedett.

Éves alapon például a top5 dráguló termék között még továbbra is négy élelmiszer található. Ezeknek az ára nem hogy 4%-kal, de 25-58 (!) százalékkal emelkedett. De ugyanígy brutális havi emelkedés volt megfigyelhető olyan alapvető élelmiszerek esetében, mint a liszt, a tartós tej vagy a kristálycukor. Úgyhogy sokan érezheti joggal azt, hogy a magyar vásárlók újra ott vannak, ahol a part szakad.

A soha véget nem érő drágulás

Ha éves alapon vizsgáljuk a KSH friss adatait, akkor azt mondhatjuk, hogy a kristálycukor tavaly és idén július között 57,5 százalékkal drágult. Ezzel magasan vitte az éves drágulási toppot a cukor. Ezt követte 33,7 százalékkal a 2,8 százalékos UHT tej, míg a dobogó harmadik fokára a csirkemellfilé állhatott 27,6 százalékos drágulással. Érdekesség, hogy miközben sokat hallani, hogy az élelmiszerek drágulása megállt, éves alapon azért a 10 legjobban dráguló termék közül hat is élelmiszer.

Ahogy a listán látjuk, 20 százalék felett drágult a sertéscomb, a vonaljegye, de a női pulóver is. Míg 15 százalék feletti átlagos drágulást produkáltak a multiplex mozijegyek, a dobozos narancslé, de még az uborka is. És a top10 dráguló közé befért még a Magyar Nők Lapja is.

Ezzel szemben voltak termékek, amik azért jóval olcsóbbak lettek, igaz volt is honnan olcsósodniuk. A vöröshagyma kilóját például átlagosan 27,4 százalékkal olcsóbban lehet most megvásárolni, míg a rétesliszt ára 23,7 százalékkal olcsóbb most átlagosan, mint egy éve. Ezen felül 15 százalék feletti áresést produkált még a 4 tojásos spagetti, a vaj, a sárgarépa a sertészsír és a korai burgonya is.

JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ez a hónap nem volt könnyű

Ha megnézzük a havi adatokat, akkor a vásárlók szeme ezen is ki fog kerekedni. Egy hónap leforgása alatt ugyanis a liszt ára 46,6 százalékkal 178 forintról 261 forintra emelkedett. De 24,8 százalékkal nőtt a 2,8%-os UHT tej ára is, miközben a kristálycukoré 18,1 százalékkal emelkedett. Érdekesség, hogy hiába halljuk manapság, hogy az élelmiszerek inflációja megállt, most egyetlen hónap leforgása alatt a 10 legjobban dráguló termékből 7 (!) élelmiszer.

A drágulási lista harmadik helyezettjét sorrendben a sárgarépa, a csirkemellfilé és a napraforgó-étolaj követi. Mindegyik terméknek az átlagára egyetlen hónap alatt több mint 10 százalékkal növekedett, a répáé 15 százalékkal. De sokat nőttek a szállásárak is, az apartmanok ára átlagosan 8,3, a 4 csillagos szállodáké 6,2 százalékkal emelkedtek. De még a sertéscomb ára is befért a havi csúcsdrágulók közé a maga 5,9 százalékos ugrásával.

És hogy mik lettek olcsóbbak egy hónap alatt? Bizonyos idényáruknak azért örülhetnek a hazai vásárlók. A zöldpaprika kilós átlagára 26,5 százalékkal zuhant, de 20 százalék feletti mértékben lett olcsóbb átlagosan a korai burgonya és a görögdinnye is. Utóbbinak a kilós átlagára júliusban 462 forint volt. 16,6 százalékkal mérséklődött ezen felül a paradicsom ára, és 5 százaléknál nagyobb mértékben csökkent átlagosan az uborka, a vöröshagyma, a körte és a vaj ára.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. március 19. 20:58