A Nébih idegen anyag szennyezettség miatt több gyártási tételt is visszahívott a Tassi Jódozott Erdélyi Vákuum Só 1 kilós kiszereléséből.
Ennyi volt, lehúzza a rolót sokak kedvenc hazai ruhaboltja: eddig lehet vásárolni az üzletben
Hétfőn már senki nem engednek be a Zara egyik budapesti egységébe, és ezt is csak egyetlen lapon közölték a bolt kirakatában.
Ugusztus 24-én. vagyis most vasárnap van utoljára lehetőség vásárolni a budapesti Allee bevásárlóközpontban található Zara-üzletben, másnap ugyanis a bolt véglegesen bezár - ez úgy derült ki, hogy valaki észrevette az üzlet kirakatába kitett tájékoztatást.
Ebben az üzlet vezetése tájékoztatja a vásárlókat a bezárás tényéről, és arról is, hogy augusztus 25-én már a bezárás kerül sorra ebben az egységben. Arról hivatalosanem semmit nem közölt eddig a cég, hogy mi okozza a bezérést, a csökkenő forgalom vagy a bérleti díj emelkedése, esetleg teljesen más állhat a döntés mögött.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







