Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
Óriási akciókkal nyitott boltot ezen a magyar településen a külföldi üzletlánc: indulhat a roham
A JYSK a 2024/2025-ös pénzügyi évben már a harmadik új magyarországi áruházát nyitja meg Körmenden, Debrecen és Ózd után. Ennek apropóján helyi kampány is indult a JYSK Otthont Teremtünk Adományprogram keretein belül, amellyel a vállalat az Esőemberke Alapítványt támogatta.
A JYSK idén szeptemberben ünnepli 20 éves fennállást Magyarországon, augusztus 27-én pedig megnyílt az áruházlánc legújabb magyarországi üzlete Körmenden, a Rákóczi úton. Az új egységgel együtt már 101 áruházzal rendelkezik a vállalat hazánkban. Az új üzlet megnyitása jól tükrözi a vállalat elkötelezettségét a folyamatos fejlődés és a vidéki jelenlét erősítése iránt. A nyitások mellett a régebbi üzletek is folyamatosan megújulnak a JYSK új, fenntarthatósági és hatékonysági koncepciójának jegyében.
„Az idén 20 éves magyarországi fennállását ünneplő JYSK számára kiemelten fontos, hogy minél többeknek tegyük könnyen elérhetővé a megfizethető, mégis stílusos otthon megteremtéséhez szükséges termékeket. Az új áruház megnyitásával nemcsak bővítjük jelenlétünket az országban, hanem közelebb kerülünk vásárlóinkhoz, hogy még inkább igazodhassunk az igényeikhez. 2025 végéig további két áruház megnyitását tervezzük, hogy még teljesebb országos lefedettséget biztosíthassunk” – mondta el az üzletnyitás kapcsán Szimeiszter Sándor, a JYSK Magyarországért, Ausztriáét és Görögországért felelős országigazgatója.
A fenntarthatóságon van a hangsúly az új üzletek kialakításánál
A JYSK az új áruházainak kialakításakor és meglévő üzleteinek korszerűsítésénél is kiemelt hangsúlyt fektet a fenntarthatóságra és az energiahatékonyságra. Az úgynevezett 3.0-ás üzletkoncepció részeként olyan világítási rendszert alkalmaznak, amely három különálló szakaszban kapcsolható be. Ennek a megoldásnak köszönhetően az áruházak világításához szükséges energiafelhasználás legalább 25 százalékkal csökkenhető. A hatékonyságot tovább növeli a LED-es világításra való teljes átállás, illetve a kialakításra kerülő mozgásérzékelő-rendszer is.
A koncepció nemcsak az energiafelhasználást érinti, hanem az üzletek kialakítását és berendezését is. A körmendi, ezer négyzetméteres új áruház három bemutatószobával rendelkezik, amelyek megkönnyítik a tájékozódást a bútorok között. Emellett egy külön matrac-stúdió is helyet kapott az üzletben, ahol a vásárlók kipróbálhatják a termékeket, és szakértői segítséget is kaphatnak a munkatársaktól. Az új üzletben széles választékban elérhetők lesznek dekorációs és lakberendezési kiegészítők is, a kínálat pedig igazodik majd a szezonális vásárlói igényekhez.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az áruházlánc az új üzlet megnyitója napján az akciók mellett ajándékkal is várja a látogatókat. A nyitás napján az első 300 vásárló –, aki legalább 10 000 Ft értékben vásárolt – egy Billerbeck törölközőt, illetve minden vásárló egy hatalmas JYSK bevásárlótáskát kap ajándékba.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







