A hódmezővásárhelyi dandár után a Magyar Honvédség újabb alakulatánál, a Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandárnál is megkezdődik a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárművek rendszeresítése.
Napokon belül elszabadíthatja a poklot az Egyesült Államok hadereje? Egyértelmű üzenetet küldött Donald Trump
Miközben az iráni külügyminiszter jelezte, hogy napokon belül elkészülhet az atomtárgyalásokkal kapcsolatos választervezetük, Donald Trump amerikai elnök korlátozott katonai csapások lehetőségét helyezte kilátásba. A diplomáciai feszültséget tovább fokozza, hogy az Egyesült Államok jelentős haditengerészeti erőket vezényelt a Közel-Keletre - írta meg a Portfolio.
A teheráni vezetés ígérete szerint hamarosan az asztalra kerülhet az a tervezet, amely rögzíti az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások iráni feltételeit. Ezzel párhuzamosan azonban a katonai nyomásgyakorlás is erősödik. Az amerikai elnök utasítására repülőgép-hordozók és kísérőhajóik érkeznek a térségbe, ami felerősítette az esetleges fegyveres konfliktus kirobbanásával kapcsolatos félelmeket.
Nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők megerősítették, hogy a katonai tervezés már előrehaladott fázisban van. A kidolgozott forgatókönyvek skálája széles: a lehetőségek a célzott csapásmérésektől egészen a teheráni rezsim megdöntéséig terjednek.
Donald Trump 10-15 napos határidőt szabott Teheránnak a megállapodás megkötésére az elhúzódó atomvitában, ellenkező esetben súlyos következményeket helyezett kilátásba. A Fehér Házban tartott sajtótájékoztatón az elnök megerősítette: a tárgyalások kikényszerítése érdekében fontolgatja a korlátozott katonai akció lehetőségét.
-
Vállalat-finanszírozás fedezettel: hogyan javítja a kondíciókat a Start Garancia kezessége?
Limbach Attilát, a Start Garancia Zrt. vezérigazgatóját arról kérdeztük,hogy miért érdemes ma egy vállalatnak kezességet kérnie és minek kell ehhez megfelelnie?
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







