10 °C Budapest

Több száz család autóját "sorozták be" Magyarországon

Pénzcentrum
2014. május 23. 09:03

Nagyot nézett Zoltán és Tímea, amikor két egyenruhás katona a napokban átnyújtotta nekik azt a levelet, amelyben közlik: leltárba veszik a család kilencszemélyes kisbuszát.

Mint arról a Blikk beszámolt, a hivatalos iromány szerint az autót a jogszabályok szerint indokolt esetben kötelesek a honvédség rendelkezésére bocsátani.

"A két katona elmondta, hogy velünk együtt összesen hatszázan kaptak hasonló levelet, ezeket mind személyesen kézbesítették" - magyarázta az asszony, aki férjével öt gyereket nevel.

A Honvédelmi Minisztérium szerint a nyilvántartásba vétel nem jelenti a kijelölt eszköz tényleges igénybevételét, arra alapvetően csak a honvédelmi típusú különleges jogrendben kerülhet sor. Nem igaz tehát az a feltételezés, hogy "bármikor jöhetnek, vihetik." Csak a kijelölt eszközöket és csak a honvédelmi típusú különleges jogrendben kerülhet sor.

Kiegészítette a tájékoztatást a Honvédelmi Minisztérium
A Magyar Honvédség Alaptörvényben és sarkalatos törvényben meghatározott kötelessége, hogy felkészüljön a honvédelem komplex feladatának végrehajtására. Ez a feladat magába foglalja, hogy szervezze és tervezze a honvédelmi feladatok végrehajtásának nemzetgazdasági eszközökkel történő biztosítását. A békétől eltérő időszak eshetőségére természetesen napjainkban nem kell számítani, de a feladatot békében a törvényi kötelezettség alapján a honvédségnek el kell végeznie - tájékoztatta lapunkat a Honvédelmi Minisztérium.

A nyilvántartásba vételt a honvédség folyamatosan végzi, annak frissítését a honvédelmi feladatok ellátásában részt vevő rendvédelmi szervek (jelen esetben a rendőrség) kérésére megteszi (a tájékoztató levélben is szerepel).

A katonai igazgatási szervek feladata, hogy a korábban kijelölt ingóságok és ingatlanok rendszeres felülvizsgálata során a korábbi kijelöléseket megszüntesse, fenntartsa, vagy új kijelölést kezdeményezzen (ezt a feladatot a törvény határozza meg, ezért a jelenlegi tájékoztató feladója a honvédség).

E felülvizsgálatra jelen esetben a rendvédelmi és a honvédelemben közreműködő szervek igényei biztosítása céljából van szükség, a tájékoztató és egyéb iratokat több száz tulajdonos, gazdálkodó szervezet kapta meg országszerte.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ahogy a hadkötelesek nyilvántartásával kapcsolatosan is bebizonyosodott: a polgári lakosságot békében semmilyen plusz intézkedés, vagy kötelezettség nem terheli. Jelen esetben is fontos tisztázni, hogy az adatszolgáltatáson túl a technikai eszköz honvédelmi célú igénybevételére egy különleges jogrendi helyzetben kerülhet sor. Az állam felelőssége, hogy az állampolgárok és hazánk területi épségének megvédése érdekében a lehető legfelkészültebb legyen. Ez az adminisztratív intézkedés az állam alapvető feladatából fakad, jelen esetben egy kijelölés tervezéséről, pontosításáról van szó.

A kijelölés nem jelenti a kijelölt eszköz tényleges igénybevételét, arra alapvetően csak a honvédelmi típusú különleges jogrendben kerülhet sor.

Nem igaz tehát az a feltételezés, hogy "Bármikor jöhetnek, vihetik." Csak a kijelölt eszközöket és csak a honvédelmi típusú különleges jogrendben kerülhet sor, vagyis békében, napjainkban, semmilyen körülmények között nem kerülhet rá sor.

Az igénybevételt külön közigazgatási hatósági határozattal rendelhetik el. Ahogyan azt a tájékoztató levél is tartalmazza, a szolgáltatás teljesítése során esetlegesen felmerült vagyoni hátrányért kártalanítás jár, melyet az igénybevételt elrendelő hatóság állapít meg.

A kijelölt eszközt a tulajdonos természetesen szabadon eladhatja, de azt be kell jelentenie, mint ahogy azt is, ha ellopták és ezért nincs a tulajdonában. A bejelentések valódiságát, az eszközök állapotát ellenőrizhetik.

 

NEKED AJÁNLJUK
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. március 19. csütörtök
József, Bánk
12. hét
Március 19.
Az alvás világnapja
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?