A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
Még több mint másfél millió rendszámvariáció adható még ki a jelenleg használt formátumból, úgyhogy biztos kitart a készlet az új plakettek nyári bevezetéséig - közölte a Pénzcentrum kérdésére a Belügyminisztérium. A tárca szerint most a TEL betűkombinációnál tartanak, a T-n kívül a V és a Z kezdő karakterek is kiadhatóak még. Kiderült, hogy tavaly több mint 1400 egyedi rendszámot adtak ki. Közben a Magyar Autóklubbal már azt tudatták, hogy a veterán autókra szánt rendszámok nemsokára kifogynak, úgyhogy februártól júliusig ideiglenesen újfajta táblákat kapnak a muzeális járgányok, ameddig egységesen be nem vezetik az újakat.
2022. július 1-jétől jön Magyarországon az új rendszámformátum, amely az eddigi három betű-három szám kombinációt váltja. Az új plaketteken már 4 betű lesz a 3 szám mellett.
Bő fél évvel a bevezetés előtt vélhetően nem kell attól félni, hogy idő előtt elfogynának a "régi" rendszámok. Ugyanis a Belügyminisztérium a Pénzcentrum kérdésére közölte:
Válaszadásunkkor (kedd délután - a szerk.) a három betű három szám formátumban még kiadható rendszámtábla variációk száma 1 560 288 darab. Jelenleg a TEL betűkombinációnál tart a sorrend. A továbbiakban a T, a V és a Z kezdő karakterek használhatóak fel.
Mint a tárca fogalmazott: az új rendszámtáblák bevezetéséig a rendelkezésre álló variációk nyilvánvalóan elégségesek, kifogyásuk kizárt, a kibocsátás előre hozása teljességgel indokolatlan.
Kifogyóban a veteránok rendszámai
"Sima" rendszámból tehát van elég az új széria nyári bevezetéséig, viszont a Magyar Autóklub blogja szerint a veterán autókra kerülő, mostani OT-s rendszámok vészesen fogynak, ezért február 1-től új, a korábbitól eltérő OT-rendszámmal ismerkedhetünk meg - egészen júliusig adják ki őket, ameddig egységesen le nem cserélik az összes magyar rendszámot.

A muzeális járművek rendszámtáblája az OT betűk mellett két számjegyet, egy kötőjelet és újabb három számjegyet tartalmaz a következő öt hónapban. Ezután, júliustól kezdve már az új formátumú vélhetően több évtizedig velünk maradó hatósági jelzést teszik a minősített autókra, ennél az OT betűjeleket magyar címer, két betűjel, kötőjel és három számjegy követi.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Rengetegen rázzák a rongyot
Mint a minisztérium közölte, 2021-ben 1 451 darab, míg 2020-ban 1 547 darab egyedi rendszámot adtak ki Magyarországon. Azt nem részletezték, hogy ezek közül mennyi volt a "klasszikus" három betű, három szám formátumú, és hány autós variált a betűk és a számok mennyiségével.

Mélyen a zsebébe kell nyúlnia, aki egyedi rendszámot tenne autójára: egy három betű, három számos, ámde egyedileg kiválaszozott rendszámért 112 450 forintot kell fizetni. Egy egyedileg előállított rendszámtábla még ennél is drágább, legyen szó akár négy betű, két számos, akár öt betű, egy számos felállásról, 435 000 forintba kerül.
A Belügyminisztérium most azt közölte kérdésünkre, hogy az új formátum bevezetésével az egyedi rendszámtáblák igazgatási szolgáltatási díjában változás nem várható - korábban egyébként az Innovációs és Technikai Minisztérium is hasonlóképp nyilatkozott.
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







