Valós lehetősége van annak, hogy Európa orosz agresszióval néz majd szembe - jelentette ki Andrius Kubilius védelemért felelős uniós biztos hétfőn Brüsszelben.
Tavaly lényegesen kevesebben vesztették életüket az Európai Unió útjain, mint a koronavírus-járvány előtt; Magyarországon szintén csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma - derült ki az Európai Bizottság a 2021-ben bekövetkezett halálos kimenetelű közúti balesetekről készült, és hétfőn közzétett jelentéséből.
Az adatok szerint tavaly mintegy 19 800 ember vesztette életét közúti balesetben az Európai Unió területén. A tavalyi adat, noha a 2020-as számokhoz képest öt százalékkal, mintegy ezer halálesettel több, de a 2019-es, a koronavírus okozta világjárvány előtti időszakhoz képest 13 százalékkal, közel háromezerrel kevesebb halálos áldozatot jelent. 2019 és 2020 között a halálos kimenetelű közúti balesetek száma 17 százalékkal csökkent - közölték.
A halálos kimenetelű közúti balesetek számát tekintve az uniós országok rangsora a korábbi évekhez képest nem változott jelentősen. Továbbra is Svédországban a legbiztonságosabb a közúti közlekedés, az országban tavaly egymillió lakosra vetítve 18 haláleset jegyeztek fel. A legmagasabb arányról Romániában számoltak be, ahol egymillió lakosra vetítve 93-an vesztették életüket az utakon 2021-ben. Az uniós átlag 44 közúti haláleset volt egymillió lakosra vetítve.
A jelentés szerint Magyarországon szintén csökkent a halálos kimenetelű közúti balesetek száma a világjárvány előtti szinthez képest. Amíg 2019-ben egymillió lakosra vetítve 62 ember vesztette életét közúti balesetekben, addig számuk tavaly 56 volt, amely csaknem 10 százalékos csökkenést jelent.
A halálos kimenetelű közúti balesetek legnagyobb, több mint 20 százalékos csökkenését Dániában, Belgiumban, Portugáliában, Lengyelországban és Litvániában jegyezték fel. Ezzel szemben Lettországban, Szlovéniában és Finnországban nőtt a halálos balesetek száma.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A halálos közúti balesetek 52 százaléka vidéki utakon történt, a városi területeken ez az arány 40 százalék, az autópályákon pedig 8 százalék. Az autóval utazók az összes közúti halálos baleset 43 százalékát, a gyalogosok 20 százalékát, a motorosok 18 százalékát, a kerékpárosok pedig a 10 százalékát tették ki. Jelentésében az Európai Bizottság emlékeztetett arra: az EU azt a célt tűzte ki, hogy 2030-ra a felére essék vissza a közúti halálesetek száma. Az elmúlt évtizedben az Európai Unió egészét tekintve 36 százalékos csökkenés következett be - tették hozzá.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







