A havazás, a markáns lehűlés és a viharos erejű szél komoly fennakadásokat okoz a közlekedésben.
Ha akarnánk, sem tudjuk magunkat függetleníteni a téli időjárástól, ha volán mögé ülünk. Éppen ezért jelentősen befolyásolja vezetési szokásainkat az, hogy milyen körülményekkel kell szembenéznünk az utakon. Tízből négy autós változtat a vezetési szokásain télen, az időtől teszi függővé, hogy gyakrabban, vagy ritkábban használja-e a járművét – derül ki egy a magyar autósok körében elvégzett, friss kutatásából. Jó hír, hogy a sofőrök nagy része téli gumival közlekedik többnyire már novembertől, és bevet minden olyan praktikát, amely a biztonságos közlekedést segíti.
Ősszel és télen a megszokottnál is több nehézséggel kell szembesülnünk az utakon, hiszen a megváltozott látási viszonyok, a csökkenő hőmérséklet, a csúszós utak jelentősen próbára teszik a közlekedés összes résztvevőjét. Nem véletlen, hogy tízből négy autós változtat autóvezetési szokásain ősszel és télen – gyakrabban vagy ritkábban ül ilyenkor autóba.
Azok, akik kevesebbszer használják járművüket, úgy ítélik meg, a rosszabb út- és látási viszonyok között kevésbé biztonságos (42,6%) vagy kevésbé gyors (20,7%) az autóhasználat - derült ki a Magyar Suzuki kutatásából. Szerintük praktikusabb ilyenkor gyalog vagy tömegközlekedéssel eljutni a célállomásra (15,4 százalék), mert parkolni is nehezebb ilyenkor (6,8 százalék), de még anyagi szempontok is közrejátszanak a döntésben (14,5 százalék). Ugyanakkor azok az autósok, akik gyakrabban ülnek a hidegebb hónapokban volán mögé úgy fogalmaztak, a tömegközlekedési eszközökkel szemben a saját jármű kényelmesebb, gyorsabb és a válaszadók 9 százaléka szerint biztonságosabb is a hideg, esős, havas időben.
Visszatartó erő az ónos eső, a jég és a köd
Az időjárási körülmények azonban még azokat is megfontoltabbá teszik, akik egyébként gyakrabban ülnek ősszel és télen autóba. Az ónos eső, a jég és a köd legtöbbünket visszatartja az autózástól: a megkérdezettek 51 százaléka nem indul útnak ilyen körülmények között. A többiek rövidebb távolságra mennek, vagy csak akkor vállalják be a vezetést, ha sötétedés előtt célba érnek. Mindössze a válaszadók 23 százaléka fogalmazott úgy, hogy nem befolyásolja, milyen időjárási körülményekkel kell szembenéznie.
Jó hír azonban az, hogy az elmúlt évek közlekedésbiztonsági kampányai eredményesek, hiszen az autósok több mint 84 százaléka téli gumit használ (további 13,5% pedig négy évszakosat) és minden harmadik gépjárművezető – függetlenül az időjárástól - már novemberben gondoskodik a nyári abroncsok lecseréléséről. De nemcsak az évszaknak megfelelő gumikban, hanem egyéb más lehetőségekben is bízunk a minél biztonságosabb vezetés érdekében.
Az autósok több mint kétharmada részben vagy teljes egészében támaszkodik a vezetéstámogató rendszerekre a téli hónapokban, miközben a megkérdezettek 12,8 százaléka inkább a saját képességeiben bízik. Emellett kiemelt figyelmet fordítunk a rendszeres abroncsnyomás ellenőrzésre, az üzemanyag-, olajszint és fagyálló folyadék ellenőrzésre. Bevett szokás a motor előmelegítése és a megkérdezett autósok odafigyelnek arra is, hogy autójukból ne hiányozzanak olyan biztonsági felszerelések, mint a jégoldó, jégkaparó és hólapát.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Illatfelhőbe burkolózunk vezetés közben
Ám nemcsak a biztonságos vezetésre, hanem a jó közérzetre is figyelünk. A megkérdezett autósok nagy része bízik az illatok erejében és illatosítót is évszaknak megfelelően választ: a három legkedveltebb illat a vanília, a fűszeres narancs és a mézeskalács.
Télen különösen igaz, hogy nem szabad rutinból vezetni. Alkalmazkodni kell az időjárási- és útviszonyokhoz, ezek pedig megkívánják a járművek megfelelő technikai és műszaki állapotát, illetve a körültekintő, óvatos, türelmes vezetési stílust. A közlekedés minden szereplője ugyanolyan mértékben van kitéve a nehezítő körülményeknek, ezért legyünk tekintettel másokra is vezetés közben. Első a biztonság
– fogalmazott Bonnár-Csonka Zsuzsanna, a Magyar Suzuki Zrt. kommunikációs vezetője.
Fájdalmas búcsú: végleg elkaszálja legendás csúcsmodelljét az Audi, elképesztő, mi veszi át a helyét
Az Audi utód nélkül kivezeti a piacról eddigi csúcsmodelljét, az A8-at, amelynek szerepét a hamarosan érkező Q9 veszi át.
Így csapják be azokat, akik használt autót vásárolnak: rengeteg magyar futhat bele a drága átverésbe
A használtautó-vásárlás sokak számára komoly pénzügyi döntést jelent, ugyanakkor jelentős kockázatot is hordoz.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







