Megcsúszáskor a pánikreakciók – például a hirtelen fékezés, kapkodó kormánymozdulatok vagy a reflexszerű ellenkormányzás – súlyosbíthatják a helyzetet.
Magyarországon néhány óra alatt szinte bárhová eljuthatunk az ingyenes, alsóbbrendű utakon, azonban nagyobb távolságok megtétele esetén a hatékonyabb utazás érdekében célszerű felhajtanunk fizetős autópályákra, gyorsforgalmi utakra – ehhez viszont autópálya matrica szükséges. Nézzük, mi mindent érdemes tudni a magyar autópálya matrica vásárlás kapcsán, melyek a fizetős autópályák Magyarország térképe alapján!
A Pénzcentrum korábban utánajárt, hogyan vásárolható horvát, osztrák, szlovén, román, szlovák és cseh autópálya matrica, most pedig azt vizsgáljuk meg, mi mindet érdemes tudni a magyar autópálya matrica vásárlásról, illetve az autópályák Magyarországon térkép alapján történő azonosításáról. Hogy néz ki a magyar autópálya térkép, hol vannak az autópálya matrica megyehatárok? Mennyibe kerül a magyar autópálya matrica 2025-ben?
Fizetős utak Magyarországon
Magyarországon az 45/2020. (XI.28.) ITM rendelet alapján kevés kivételtől eltekintve a legtöbb gyorsforgalmi út és autópálya fizetős. A következő gyorsforgalmi autóutak és autópályák teljes hossza díjköteles: M0, M1, M2, M3, M5, M7, M15, M19, M25, M30, M31, M35, M43, M51, M70, M76 és M86. A korábban részlegesen fizetős M44 és M85 2025-től szintén az útszakasz teljes hosszát tekintve fizetős (erről a Magyar Közlöny 2025. évi 53. száma rendelkezik).
Részlegesen díjköteles autópályák és autóutak 2025-ben:
- M4 (Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtértől 118-Törökszentmiklós-nyugat/Szajolig);
- M6 (30-Lakitelek/Tiszakécskétől 118-Békéscsaba-Gyula/Debrecen-Szegedig);
- M60 (M60-M6-tól 30-Pécs nyugatig).
Autópályák Magyarországon térkép alapján
A lenti térképen jól átható, hol találhatók a fizetős utak Magyarországon, mely utakra kell autópálya matrica. A magyar autópálya térkép a következőképp néz ki 2025-ben:
Magyar autópálya matrica térkép 2025 (forrás: Nemzeti Útdíj Szlogáltató)
Autópálya térkép 2025: itt vannak a magyar autópálya matrica megyehatárok
Most pedig nézzük, hol vannak az autópálya matrica megyehatárok, azaz melyik gyorsforgalmi út meddig fizetős az adott vármegyén belül!
Bács-Kiskun vármegye fizetős útjai
- M5-ös autópálya: az 53-as Örkény csomóponttól a 140-es Kistelek csomópontig
- M44-es autóút: a 30-as Lakitelek/Tiszakécske csomóponttól a 36-os Tiszaug/Tiszakürt csomópontig
Baranya vármegye fizetős útjai
- M6-os autópálya: A 163-as Bátaszék csomóponttól a 191-es Mohács csomópontig
- M60-as autópálya: A 191-es Mohács csomóponttól a 30-as Pécs csomópontig
Békés vármegye fizetős útjai
- M44-es autóút: az 50-es Szolnok/Martfű/Kunszentmárton csomóponttól a 118-as Békéscsaba-Gyula/Debrecen-Szeged csomópontig
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
- M3-as autópálya: 114-es Füzesabony csomóponttól 175-ös Polgár csomópontig
- M30-as autópálya: 151-es M3-M30 csomóponttól egészen a szlovák határig, a 86-os Tornyosnémeti csomópontig
Csongrád-Csanád vármegye fizetős útjai
- M5-ös autópálya: 114-es Kiskunfélegyháza déli csomóponttól a 173-as Röszke határátkelőig
- M43-as autópálya: Az M5-M43 csomóponttól a Csanádpalota határátkelőig
Fejér vármegye fizetős útjai
- M1-es autópálya: a 27-es Herceghalom csomóponttól az 56-os Tatabánya-Óváros csomópontig
- M7-es autópálya: a 23-as Pusztazámor csomóponttól a 90-es Balatonvilágos csomópontig
- M6-os autópálya: a 25-ös Százhalombatta északi csomóponttól a 98-as Paks északi csomópontig
Győr-Moson-Sopron vármegye fizetős útjai
- M1-es autópálya: a 94-es Bábolna csomóponttól Hegyeshalom határátkelőhelyig
- M15-ös autóút: a 166-os M1-M15 csomóponttól Rajka határátkelőhelyig
- M85-ös autóút: a 129-es M1-M85 csomóponttól a 89-es Sopron északi csomópontig
- M86-os autóút: a 148-as Csorna északi csomóponttól a 116-os Répcelak csomópontig
Hajdú-Bihar vármegye fizetős útjai
- M3-as autópálya: a 164-es Hejőkürt csomóponttól a 221-es Nyíregyháza nyugat csomópontig
- M4-es autóút: a 211-es M4-M35 csomóponttól Nagykerekiig, az országhatárig
- M35-ös autópálya: az M35-M3 csomóponttól a 67-es M35-M4 csomópontig
Heves vármegye fizetős útjai
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- M3-as autópálya: a 39-es Bag csomóponttól 128-as Mezőkövesd csomópontig
- M25-ös autóút: az M25-M3 csomóponttól 19-es Eger csomópontig
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye fizetős útjai
- M4-es autóút: a 94-es Abony-kelet/Szolnok-nyugat csomóponttól a 118-as Törökszentmiklós-nyugat/Szajol csomópontig
- M44-es autóút: a 30-as Lakitelek/Tiszakécske csomóponttól a 71-es Szarvas/Szentes csomópontig
Komárom-Esztergom vármegye fizetős útjai
- M1-es autópálya: a 48-as Szárliget csomóponttól a 112-es Győrszentiván csomópontig
- M19-es autóút: a 107-es Győr keleti csomóponttól a 6-os Győrszentiván csomópontig
Pest vármegye fizetős útjai
- M0-ás autóút: a teljes hossza
- M1-es autópálya: Budapest, városhatártól a Bicske csomópontig
- M2-es autóút: M2–M0 csomóponttól Vác észak csomópontig
- M3-as autópálya: a Budapest, Szentmihályi út csomóponttól Hatvan csomópontig
- M31-es autópálya: a teljes autópálya
- M4-es autóút: a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér csomóponttól Abony-kelet csomópontig
- M5-ös autópálya: Budapest, Szentlőrinci út csomóponttól Lajosmizse csomópontig
- M51-es autóút: M51–M0 csomóponttól az M51–M5 csomópontig
- M6-os autópálya: Budapest, Barackos út csomóponttól Ráckeresztúr csomópontig
- M7-es autópálya: Budapest, városhatártól Martonvásár csomópontig
Somogy vármegye fizetős útjai
- M7-es autópálya: a 90-es Balatonvilágos csomóponttól a 191-es Zalakomár csomópontig
- M76-os autóút: a 175-ös Hollád csomóponttól a 8-as Keszthely csomópontig
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye fizetős útjai
- M3-as autópálya: a 203-as Hajdúnánás csomóponttól a 280-as Vásárosnamény csomópontig
Tolna vármegye fizetős útjai
- M6-os autópálya: a 76-os M6-M8 Dunaújváros déli csomóponttól a 173-as Pécsvárad csomópontig
Vas vármegye fizetős útjai
- M86-os autóút: a 81-es Szombathelyi csomóponttól a 124-es Beled csomópontig
Veszprém vármegye fizetős útjai
- M7-es autópálya: A 80-as Polgárdi csomóponttól a 98-as Siófok keleti csomópontig
Zala vármegye fizetős útjai
- M7-es autópálya: a 183-as Sávoly csomóponttól a Letenye határátkelőhelyig
- M70-es autóút: a 232-es csomóponttól a Tornyiszentmiklós határátkelőig
- M76-os autóút: a 4-es Balatonszentgyörgy csomóponttól a 8-as Keszthely csomópontig
Magyar autópálya matrica árak 2025
Amennyiben a felsorolt autópályák, gyorsforgalmi utak bármelyikét érintjük az adott vármegyén belül, ne feledkezzünk meg a magyar autópálya matrica vásárlásról, ugyanis ezek az utak kizárólag magyar e-matrica birtokában használhatók! A magyar autópálya matrica árak 2025-ben a következőképp alakulnak (D1, azaz legfeljebb 7 személy szállítására alkalmas jármű, annak vontatmánya és motorkerékpár esetén):
- Éves országos autópálya matrica: 59 210 Ft;
- Havi országos autópálya matrica: 10 710 Ft;
- Éves vármegyei autópálya matrica: 6 890 Ft;
- 10 napos autópálya matrica: 6 620 Ft;
- 1 napos autópálya matrica: 5 320 Ft.
Itt a teljes magyar autópálya matrica árlista, minden gépjármű kategóriában:

Autópálya matrica vásárlás Magyarországon
Az autópálya matrica vásárlás online egyszerűen intézhető feladat (Nemzeti Mobilfizetési Rendszer Viszonteladó védjeggyel rendelkező eladóktól). Mindenekelőtt válasszuk ki az úthasználati jogosultság megvásárlásához a járművünk kategóriáját (D1, D2, U, D1M) és az autópálya-használat időtartamát (napi, heti, éves országos vagy éves vármegyei autópálya matrica), majd adjuk meg a jármű rendszámát és felségjelét, a számlázási adatokat. A matrica a fizetést követően automatikusan érvényessé válik.
Akkor sem kell aggódnunk, ha véletlenül fizetős útra hajtottunk fel, de nincs magyar autópálya matricánk, ugyanis a magyar autópálya e-matrica vásárlás az autópályára való felhajtást követő 60 perces türelmi időn belül is elvégezhető. Az autópályák Magyarországon térkép alapján egyszerűen beazonosíthatók, egy autópálya térkép segítségével könnyen megtalálhatjuk vagy éppen elkerülhetjük őket. Ha biztosra akarunk menni, állítsuk be GPS készülékünkön a fizetős utak elkerülése opciót!
Óriási árcsökkentést jelentett be a Volkswagen: rengeteg slágermodell kerül kevesebbe Magyarországon
A Volkswagen jelentősen csökkenti teljesen elektromos ID. modelljeinek árait Magyarországon: egyes típusoknál a mérséklés meghaladja a 20 százalékot.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Új AI központú kihívók a csúcsmobilok között: megérkeztek a HONOR legnagyobb újdonságai
A kínai gyártó vadiúj modelljeivel a Samsung és az Apple babérjaira tör. Egy biztos: nem a tudáson fog múlni.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







